Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Megalakult az első hazai CanSat csapat
(Rovat: Korszerű oktatás, Álmuk a világűr - 2017.12.22 18:45.)

A Budapesti Piarista Gimnázium diákjainak HUNsat csapata bejutott az ESA 2018-as CanSat versenyének döntőjébe.

A hazai sajátosságok miatt ESA tagságunkra több mint két évtizedet kellett várni. Ehhez igazodott, vagyis kissé megkésett a középiskolásokat az űrkutatás/űrtechnológia irányába csábító CanSat aktivitás megindulása is. Dobos Kovács Mihály műegyetemi hallgató lelkesedése, előadásainak pozitív visszhangja keltették bennünk a hitet, hogy lesz folytatás. Nem jött be azonnal.

A Vajdaságban (Zenta – Bolyai Farkas Tehetséggondozó Gimnázium) viszont Bordás Árpád fizikatanár állampolgársági akadályokat is megoldó szervezésével létrejött az első magyar csapat, a ZenSat Club. Az ESA meghívására, szponzorok támogatásával indulhattak az ESA szervezésű versenyen is 2017-ben. (A zentai csapat munkájáról korábban az Űrvilág is beszámolt. – A szerk.) Minden dicséretet megérdemelnek. Az erdélyi (sepsiszentgyörgyi) aktivitást Pető Mária tanárnő irányítja. Mindketten megelőzték a határainkon belüli tehetetlenséget.

A Budapesti Piarista Gimnázium diákjai nem bírták visszatartani űr iránti érdeklődésüket. Tihanyból indított léggömbre szerelt kamerájukkal szép képeket sikerült csinálni a Balaton környékéről. Feleségem hívta fel a figyelmemet a Youtube-ra tett videójukra. Sikerült felvenni a kapcsolatot iskolájukkal, majd az „űrérzékeny” fiúkkal is. Mint később kiderült, nemcsak a kamera volt a fedélzeten, hanem CanSat mérőeszközök is. Meghívtuk őket a SMOG-1 csoport egyik munkaülésére. Lelkes előadásukkal meggyőztek, alkalmasak a CanSat programba való bekapcsolódásra. Támogatásunkról biztosítottuk őket. Kis gondolkodás után megszületett a döntésük. Akarnak CanSatot építeni, sőt indulni szeretnének az ESA évenként megrendezésre kerülő versenyén is. A csapat tagjait a mellékelt fotón láthatjuk. Balról jobbra: Cseh Domonkos, Illyés András, Horváth Gábor (vezető tanár) Tomka Benedek, Dessewffy Domonkos.


A Műegyetemi Rádió Club által vásárolt, a holland T-minus cég által gyártott készletet (kit) szántuk nekik segítségül. December elején jelentkezett a HUNsat nevet felvevő csapat a 2018-as ESA versenyre. Jelentkezésüket elfogadták. Ráadásul kapnak egy új kitet, mely az előző „több sebből vérző” T-minus javított változata. Több jó ötletük is van a fedélzetre kerülő mérőeszközökre. Közben Dudás Levente (a SMOG-1 főkonstruktőre) vezetésével lendületet kapott egy hazai, olcsó CanSat fejlesztés is. Műegyetemi környezetre, szponzorokra és a SMOG-1 műhold elektronikájára támaszkodik. Több középiskola is jelezte, beszállna a hazai CanSat programba, amennyiben anyagi támogatást kapnának. Az iskoláknak erre a célra nincs pénze.

Keresünk szponzorokat, akik segítenének továbblépni, és teljessé tenni a hazai űrkutatás/űrtechnológia oktatásának vertikumát, pótolva a hivatalos adminisztráció passzivitását.

Dr. Gschwindt András
c. egyetemi docens, BME

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024