Hajszál híján: 40 éve repült a Gemini-8 (2. rész)
(Rovat: Mercury és Gemini - 2006.03.17 08:06.)

1966. március 16-án startolt a Gemini-8, hogy a Föld körüli pályán randevúzzon az „előre küldött” Agena rakétával. A manőver rendben indult, aztán izgalmas fordulatot vett…

Negyvenhat méterre az Agenától Armstrong kézi irányításra tért át és a randevú utolsó métereit már így tették meg. Eközben Scott egy távcsővel vizsgálgatta az Agenát, elsősorban a dokkolószerkezetet, hogy nincs-e rajta valamilyen nem várt sérülés. Aztán, miután minden rendben levőnek találtatott, csigalassan – 8 cm/s sebességgel – odaaraszolt a Gemini az Agenához, majd a két dokkolószerkezet összekapcsolódott. Hamarosan Houstonban is tudomást szereztek a fenti diadalról, amikor Armstrong jelentette a dokkolás tényét. Az USA újabb sosemvolt űrműveletet teljesített, az űrhajózás-történelem pedig egyre gazdagabbá vált.

De a sors nem sokáig hagyta ünnepelni az űrhajósokat, a siker percek alatt kudarcba fordult. Először Scott vette észre, hogy valami nem stimmel: az űrhajó helyzetjelzője szerint az összekapcsolódott űrhajórendszer a saját tengelye körül forogni kezdett. A baj az volt, hogy ennek nem volt igazán megmagyarázható oka, csak valami műszaki hiba idézhette elő. Sőt a műszerek szerint – és persze kipillantva az ablakon – egyre rosszabbodott a helyzet, a forgás gyorsult. Időközben az űrhajó belépett a röppálya mentén telepített rádióállomások egyik holtzónájába, így a két űrhajós magára volt utalva a problémamegoldást illetően. Ha lett volna módjuk kinézni az űrhajón kívülre, könnyen megpillanthatták volna a baj forrását, de Armstrongék a sötétben tapogatóztak. Gyanújuk hamar a korábban sem éppen jelesre vizsgázott Agenára terelődött és hamarjában leváltak róla. De abból, hogy a helyzet rohamosan romlott tovább, levonhatták a következtetést, miszerint melléfogtak. A hibás ugyanis magának a Gemininek az egyik fúvókája – a műszaki leírásban 8-as számot viselő helyzethajtómű – volt. Ez lett zárlatos és folyamatosan működött annak ellenére, hogy nem kellett volna. Igy mint az ostor a facsigát, úgy pörgette egyre jobban az űrkabint.

A helyzet kezdett válságosra fordulni: az űrhajó immár másodpercenként tett egy fordulatot saját tengelye körül. Végre sikerült rádiókapcsolatot teremteni Houstonnal és közölni a problémákat. Az orvosok a fejüket fogták: az űrhajósok a fennálló körülmények között rövidesen rosszul lesznek, elájulnak és az irányítását vesztett, pörgő űrhajó belezuhan a légkörbe, ahol dirib-darabokra törik – szólt a verdikt. A rádiókapcsolat azonban csak átmeneti volt, újra magukra utalva az űrhajósokat. Ekkor Armstrong tilosba lépett. Úgy döntött, hogy a csak a leszálláskori manőverezéshez használható (a repülés során tiltott) másodlagos irányítórendszert aktiválja és kézi irányítással lesz úrrá a szituáción. Ez hamar eredményre is vezetett. A forgást megállították.

A másodlagos irányítórendszer aktiválását követően a szabályok szerint azonban azonnal meg kellett kezdeni a leszállást, viszont a párosnak még négy napja, egy űrsétája és számos más manővere volt hátra. Az irányítás, amikor a rádiókapcsolat révén végre hosszabban a kezében tarthatta a hajót, a szabályok szerint döntött: a Gemini 8-nak idő előtt le kell szállnia – azaz: az űrhajósok élete mindennél fontosabb. (Egyébként a másodlagos irányítórendszerben volt annyi tartalék, hogy Armstrongék továbbrepülhessenek, de a tartalék hiánya miatt mérhetetlenül magasabb kockázati szinten). Armstrong bátor döntése megfosztotta őket az egyszerű lehetőségtől, hogy a telemetriai adatok alapján kiderítsék melyik fúvóka a rossz és a biztosíték kicsavarásával viszonylag könnyen léphessenek túl a balul sikerült szituáción.

Az űrhajósoknak tehát a lehető leggyorsabban le kellett szállniuk az új parancs szerint, ám az ideális leszállási pont ezzel a véletlennel a tervezett Atlanti-óceán helyett fél világgal odébb, a Csendes-óceánra tevődött át. De nem volt mit tenni, az űrhajósoknak inkább egy extra túlélőgyakorlatot kockáztatott meg a NASA, ha esetleg messze a haditengerészet hajóitól csobbanna a kabin, mintsem emberéleteket kockáztatott volna. A leszállás rendben meg is történt. A start után mindössze 10 óra 41 perccel a Gemini-8 sikeresen leszállt a legnagyobb óceán vizére. Újabb három óra múlva pedig az odarendelt hadihajó kiemelte a világ első űrdokkolását végrehajtó legénységet is. A NASA ezúttal megúszta, hacsak hajszál híján is…