A HRSC dícsérete, avagy a Mars Express, mint Európa büszkesége (1. rész)
(Rovat: Mars Express és Beagle-2, A Nap és bolygótestvéreink - 2006.01.30 07:58.)

HRSC, azaz High Resolution Stereo Camera, magyarul nagyfelbontású sztereo fényképezőgép. A Mars Express egyik műszere. 2005 eredményeinek fényében pedig lassan főműszere. A tavalyi év leglátványosabb Marsot érintő eredményeit ez a műszer szállította.

„Vajon érdemes-e elküldeni egy szondát a Marshoz, pusztán azért, hogy megismételjék a mi kísérleteinket?” – szólt jónéhány amerikai szakember vélekedése a Mars Expressről még a start előtt. Aztán a szonda 2003. december 25-i odaérkezése után, amikor a Beagle-2 szerencsétlen módon szinte azonnal elveszett, a helyzet a kétkedő amerikaiakat látszott visszaigazolni. De nagyjából eddig tartott az európai balszerencse, a Mars Express komoly eredményeket mutatott fel, legfőképpen a 2005-ös esztendőben. Az alábbiakban ebből következnek szemelvények.

A szonda hat fő műszert vitt magával. Az OMEGA spektrométerrel a vízben keletkezett ásványok helyét sikerült nagy pontossággal megállapítani, a PFS spektrométer a légköri metán vizsgálatában jeleskedett, míg a HRSC kamera lenyűgöző felvételeket küldött haza, sokszor jobbakat, mint az amerikai Mars Global Surveyor MOC sokkal nagyobb felbontóképességgel rendelkező eszközének felvételei. A nemrég munkába állt MARSIS radartól pedig nem kevesebbet várnak, minthogy felszín alatti vizet (jeget) találjon.

A legbeszédesebb eredményeket a HRSC hozta. Legutóbb például a feltételezések szerint vizet – pontosabban jeget – talált. Igazi, jelenbeli vizet, nem a múlt nyomait!

Amint a fenti képen látható, egy kráter alján valami furcsa, egyszerre odaillő és oda nem illő „folt” fekszik. A HRSC sztereo fotói közül az egyik – az északi féltekén, egy 35 kilométer átmérőjű – kráterről készült 3 dimenziós felvételen az elemzők vízjeget véltek felfedezni. A 3 dimenziós felvétel függőleges vetületét a számítógépes analízis során 3-szorosára növelve, egy párszor tíz centiméteres különálló réteget különítettek el a kutatók (a felvétel természetesen hamis színes). A feltételezések szerint ez egy vízjégfolt. Ennek megerősítésére, vagy cáfolatára majd a MARSIS radart fogják használni, amikor a legközelebb a térség felett repül a Mars Express.

A HRSC egyébként is egyre inkább a középpontba kerül szerencsés adottságainak köszönhetően. A fényképezőgép az űrkutatás történetének talán legélethűbb színes sztereoképeit készíti. Érdekes módon a HRSC nem csúcsműszer, története 1996-ba nyúlik vissza, márpedig ez már élemedett kornak számít az olyan high-tech területeken, mint az űrkutatás. A műszer eredetije az orosz Marsz `96 űrszonda számára készült, de a balsikerű startot követően a Csendes-óceán mélyére került. A fényképezőgépet a DLR-nél, egy német labornál készítették, így amikor az ESA marsi felderítőt tervezett, nem kellett messzire mennie műszerért. A kamera alkotója az orosz szondához gyártott eszköz tartalékpéldányát „porolta le” és javította fel Európa első Mars-szondájához. Az eredmény egy olyan eszköz lett, mely képalkotása talán a valaha volt összes sztereo űrkamera közül a legközelebb áll az emberi „látórendszeréhez”. A hibátlan sztereo látószög mellett a színhűség is kiemelkedő. Éppen ezért kezdett az ESA a széles közönség felé fordulni és „közönségképeket” publikálni.

A fenti képen a Coprates Chasma, a Valles Marineris egyik oldalvölgye látható. Az 5000 kilométernél is hosszabb fővölgy nyúlványa sem akármi, 60-100 km-es szélességével és a környező síksághoz mért 8-9 kilométeres legnagyobb mélységével maga is lélegzetelállító hasadék. A sztereokép számítógéppel 4-szeresére növelt függőleges komponense szinte térhatásúvá teszi és egyedi nézőpontjával emberibbé is a képeket az „unalmas” felülről fotózott tájhoz képest.

A képpár jól mutatja a különbséget az „egyszerű” műholdfelvétel és a sztereoképből számítógép alkotta tájkép között. A Hellas medence egyik kráterpárosa egy hegység lábánál vájt magának mélyedést, így a magaslatról valamikor egy nem túl távoli geológiai múltban gleccserként csúszott le a jég a két hatalmas jegesvödörbe. A sztereokép vízszintes komponensét ezúttal 30-szorosára transzformálta a szoftver, egészen repülőgépes látványt nyújtva.

Gyönyörű, bár vitatott kép, melyen lehetséges, hogy jégtáblákat (legalábbis nyomukat) látunk. A HRSC az Elysium Planitia felett repülve készítette ezt az agyonszabdalt síkságot ábrázoló képet. A tudósok máris két csoportra oszlottak a tájat látván. Egy részük egykor befagyott és a jégtáblák nyomát megőrző tengerre, míg a többiek lemezesen megdermedt lávára asszociáltak. A képen levő két kráter kissé a vizes teória felé billenti a mérleg nyelvét, mivel a kráterek „harmatfrissek”, képük alapján 1-2 millió évesek. (A Földnél kisebb, sokkal erősebben lehűlt bolygótesten vélhetően már viszonylag régen leállt a széleskörű aktív vulkanizmus, így kevéssé valószínű, hogy egy jellegtelen síkság tetszőleges pontján időben közeli vulkanizmus volt jelen, helyette valószínűbb a jég jelenléte.) De a HRSC képei nemcsak a közönségnek szólnak. (Képek: ESA; forrás: Sky & Telescope)

Folytatjuk!