Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Negyven év!
(Rovat: Magyar a világűrben - 2020.05.26 06:15.)

Napra pontosan ennyi ideje indult a világűrbe Farkas Bertalan, Magyarország első űrhajósa.

Még négy évtized elteltével is meglehetősen élénken él az ország kollektív emlékezetében, hogy 1980. május 26-án Bajkonurból startolt a Szojuz-36 űrhajó, amely Valerij Kubaszovot és Farkas Bertalant vitte a Szaljut-6 űrállomásra. A repülésre az Interkozmosz program keretében került sor. Magyarország lett a hetedik „űrnemzet” a világon, amelynek állampolgára eljutott a Föld körüli pályára.

Farkas Bertalan űrrepülésének részleteivel, a tudományos program kísérleteivel, azoknak az egész magyar űrtevékenységre vonatkozó hosszú távú hatásával az elmúlt 40 év alatt mindent elmondtak és leírtak, amit csak lehetett. (Ebből az Űrvilág is kivette részét, a Magyar a világűrben rovatunkban a mostani az 50. cikk. Az előző jeles évfordulók alkalmával megjelent összefoglaló sorozataink a lap aljáról közvetlenül is elérhetők.)

Tavalyi születésnapi beszélgetés Farkas Bertalannal, benne korabeli felvételek bejátszásaival. (Forrás: ATV)

A 70. életévét tavaly betöltött Farkas Bertalan népszerűsége töretlen. Ahol csak megjelenik, előadást tart, tömegek érdeklődnek iránta. Mind a mai napig segíti az űrkutatás népszerűsítését, tanácsaival részt vesz a hazai űrtevékenység irányának formálásában. Idén ősszel a Nemzetközi Űrhajós Szövetség Budapesten tartotta volna kongresszusát, a magyar űrrepülés 40. évfordulója előtt is tisztelegve. (Ezt jövőre kellett halasztani.)

Az Űrvilág szerkesztői és olvasói nevében ezúton gratulálunk Farkas Bertalannak a kerek évforduló alkalmából. Kívánjuk, hogy jó egészségben, még sokáig vigye hírét a magyar űrkutatásnak az országban és az egész világban!

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024