Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

In memoriam Magyari Béla (2. rész) – A felhőkből Csillagvárosba
(Rovat: Magyar a világűrben, Álmuk a világűr - 2018.04.28 10:15.)

Magyari élete meseszerűen folytatódott: a vadászpilóta feladatok után még nagyobb falat került a láthatárra. Magyarország űrhajósjelölteket keresett és ő ott volt az első vonalban.

1976-ban a nagypolitika váratlan lapokat osztott Magyarországnak és a repülőtársadalomnak. Az egész még 1974-ben kezdődött, amikor a Varsói Szerződés tagországai számára a moszkvai űrorvosi munkaértekezleten az űrhajós kiválasztás módszereit ismertették. Magyar részről a ROVKI (Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézet) vezetői vettek részt ezen és világossá vált számukra, hogy intézetüket új feladatra kell felkészíteni. Az új feladat egyben sokkal magasabb szakmai színvonalat jelentett, mintsem azt a ROVKI meg tudta volna oldani, így fel kellett készülni. Legelőször is több orvosnak űrorvosi képesítést kellett szerezni, aztán át kellett alakítani az alkalmazott orvosi vizsgálati eljárásokat és végül új eszközöket is csatasorba kellett állítani (némelyiket Nyugatról, helyenként a COCOM-listát kicselezve kellett beszerezni és működtetni).

1976. június 30-án kelt a Minisztertanács 3315/1976. számú határozata „az űrkutatásban történő együttműködés továbbfejlesztéséről”. A kormányhatározatot hamarosan egy nemzetközi egyezmény követte, amit Moszkvában kellett aláírni és az aláíráskor hivatalosan is bejelentette A. P. Alekszandrov akadémikus, hogy a Szovjetunió meghívja a szocialista országokat, hogy vegyenek részt a világűr békés célú kutatásában. Ez a virágnyelvű felhívás a valóságban azt jelentette, hogy minden szocialista ország delegálhat egy űrhajóst, aki eljut a világűrbe.

Az egyezmény aláírásának az idejére a ROVKI már felkészülten várta a jelöltek érkezését. Az egyébként titkos projektből (amelynek titkosságát az is mutatta, hogy a Minisztertanács határozata „3000-es” sorszámot, azaz titkos kormányhatározat minősítést kapott) csak a Népszabadság szellőztetett meg valami minimálisat: „Ki lesz a magyar űrhajós? Vadászpilóta lesz az biztos” címmel hozott le egy cikket. És valóban, a magyar vadászpilóták között tették közzé azt a felhívást, hogy önkéntes alapon jelentkezzenek a feladatra. A nagy öregek eleve nem jelentkeztek, nehogy a ROVKI valami olyat fedezzen fel a minden addiginál részletesebb vizsgálatokon, amitől még a repülőgépes repülésről is letiltanák őket.

A kiválasztási procedúrára végül 95 magyar vadászpilóta adta be a jelentkezését (a jelentkezés egyébként nem volt kötelező, szigorúan önkénteseket kerestek a feladat különleges és – ne takargassuk – veszélyes volta miatt. A 95 jelöltet a ROVKI előszűrte, az intézetnek rendelkezésére álltak az éves ROB vizsgálatok (az űrhajós követelményrendszernél gyengébb követelmények szerint végzett repülésalkalmassági felülvizsgálatok) eredményei és anélkül, hogy akárcsak látták volna a jelöltet, az orvosok 27 főre szűkítették a mezőnyt. Ezeken a jelölteken 1977. június–júliusban előbb terheléses, majd klinikai vizsgálatokat végeztek, amelyek végén 7 főre szűkült a mezőny. Az értékelés olyan mélyreható és alapos volt, hogy még a bizottság kis cetlikre jegyzett jegyzeteit is megőrizték és felhasználták. A vizsgálatok végén négy fő anyagait küldték el a moszkvai társintézménynek. Moszkvában megismételték a vizsgálatokat, amelynek végén kialakult a végeredmény: Farkas Bertalan és Magyari Béla kapott jogot a kiképzésre, Elek László és Buczkó Imre pedig itthon maradt és a tartalék szerepét töltötték be.


(Kép: honvedelem.hu)

1978-ban Farkas Bertalan és Magyari Béla előbb kikerült a vadászpilóták szolgálati rendszeréből (nem adtak készültséget, nem kerültek be a beosztásba), majd hamarosan kiköltöztek Csillagvárosba, a Szovjetunió Moszkva melletti 3000 lelkes űrkolóniájába. Itthon azonban megmondták nekik a szomorú hírt: biztos, hogy csak egyikük repülhet. Odakinn rögtön „ekipázsokba” sorolták őket. Farkas Bertalan Valerij Kubaszovot, Magyari Béla Vlagyimir Dzsanyibekovot kapta parancsnokul, majd a bolgár, kubai, mongol és a román (1979-től pedig a vietnami) jelöltekkel együtt végigcsinálták a felkészülést és várták a saját startjukat. Bár még mindig vannak a közemlékezetben olyan információk, hogy csak a felkészülés végén, az utolsó pillanatban derült ki, hogy ki fog repülni és ki lesz a hoppon maradt tartalék, az igazság azonban az, hogy már ekkor eldőlt ez a kérdés, és Béla már ekkor tudta, hogy csak valami csoda folytán repülhet. Máig nem tisztázott kérdés persze, hogy mindez hogy dőlt el. Vannak olyan emlékek, hogy a delegáló országok vezetése dönthette el, hogy melyik űrhajós repülhet (sőt még az is közszájon forog, hogy mivel teljesítményalapon nem tudtak különbséget tenni, Farkas Bertalan „jó svádája” volt a döntő szempont, miszerint az újságokban jobban mutat majd a fotója). A döntő érvet maga Magyari Béla mondta el: a szovjeteknél Kubaszov volt soron és nem Dzsanyibekov, így az ő párosuk repülhetett.

„Berci” és Béla ekkor véd- és dacszövetséget kötöttek. Béla egy darabig csak fejlövötten kóválygott Csillagvárosban, csócsálva a rossz hírt, hogy becsülettel végigkínlódta a kiválasztást, sőt a kiképzést is ugyanolyan intenzitással, mint társa, mégis hiábavalóan, mert csak egy kósza remény maradt számára, hogy Berci esetleg eltöri a lábát, vagy valami más égszakadás cseréli ki őket az űrhajó ülésében. Aztán egy szép estén, amikor véget ért a napi penzum, elmentek sakkozni és inni, no és persze az élet dolgairól beszélgetni, és mint férfi a férfival tisztázták, mi lesz. Béla mindenben segíteni fogja Bercit, számíthat rá mindenben, ha kell. Tette ezt azért, mert hallani lehetett, hogy a lengyeleknél, a csehszlovákoknál és a keletnémeteknél a feljelentgetésekig fajuló áskálódások zajlottak. Béla beletörődött, hogy csak másodosztályú nemzeti hős lesz.

Aztán a bolgárok balul sikerült Szojuz-33 repülése majdnem keresztülhúzott mindent, hazaköltöztek Csillagvárosból. Itthon még mindig nem tudott senki semmit, így csak a vájtszeműeknek tűnhetett fel, hogy két százados vajon mit kereshet az 1979. augusztus 20-i állami ünnepségeken Kádár János, Losonczi Pál és hasonló nagyságok társaságában.

Aztán a századosok ismét repülőre ültek és – mivel semmi rendkívüli nem történt – Farkas Bertalan véghezvitte a magyar történelem első űrrepülését, amelynek Béla csak közeli szemtanúja lehetett. A rendkívül sikeres repülés végén Farkas Bertalan alezredessé, Magyari Béla őrnaggyá lépett elő és az egész magyar nemzet a kebelére ölelte őket.

A hazatérés után egy évig járták a magyar termelőszövetkezeteket, gyári klubokat, pártbizottságokat és elmesélték, milyen érzés űrhajósnak lenni.

És Bélának felcsillant egy halvány remény. A magyar űrrepülést követően a szovjetek több Mars-szondát bocsátottak fel, amelyeken egy csomó magyar műszer utazott. Ellentételezésként komolyan felmerült, hogy egy magyar űrhajós utazhatna egy későbbi Szojuzon. Azonban a glasznoszty és a peresztrojka elsodort mindent. Megalakult az orosz űrügynökség és immár csak szenvtelen üzleti alapon, tízmillió dollárért kerülhetett volna sor Magyari Béla felbocsátásra. Magyarországnak azonban már erre soha nem volt pénze.

(Folytatjuk!)

(Köszönjük Schuminszky Nándornak a cikk megjelenése után küldött észrevételeit, az elírásokat javítottuk!)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2020