Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

In memoriam Magyari Béla (1. rész) – Bicikliről a felhők közé
(Rovat: Magyar a világűrben, Álmuk a világűr - 2018.04.27 10:15.)

Az ember néha csak akkor döbben rá, hogy milyen legendák élnek közöttünk, amikor valamelyikük halálhírét olvassa.

A magyar űrrepülésnek két ilyen „kincse” is van, vagy szomorúan kell megállapítani, hogy immár csak volt. Emlékezésképpen a nemrég eltávozott Magyari Béla életéből elevenítünk fel képeket.

Egy régebbi interjúban olvashattuk, hogy Magyari Béla három (és fél) részre osztotta fel az életét: a vadászpilótaság, az űrhajós évek és ami utána következett. Az első „etap” tehát a mindenki által romantikus hőskölteményként megjelenő vadászpilóta évek voltak, amelyek 1965-ben kezdődtek és egészen 1976-ig, a ROVKI-ban (Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézet) történt legendás kiválasztásig tartottak.

Béla (és elnézést mindenkitől a bélázásért, de a szerző személyes ismerőse volt Magyari Bélának és Farkas Bertalannak is) repülőkarrierje egy bicikliről startolt. 16 évesen, amikor tanulmányi eredményei romlottak, az atyai szigor eltiltotta őt a kosárlabdázástól (persze nem a mozgás ellen, hanem a tanulás mellett szóltak az érvek). De persze a tankönyvek fölött töltött idő mellett jutott kis kikapcsolódásra is idő, amikor az ifjonc biciklizni indult lakóhelye környékén. Az út a kiskunfélegyházi Alpári úton vezetett, ahol a napsütésben repülőgépek szálltak fel és le. Béla előbb csak a bringáról szállt le, hogy bámulja őket, majd közelebb merészkedett – a reptériek ismerték a szüleit, így nem volt miért elhessegessék –, ahol megkérdezték, akar-e repülni. Persze, hogy akart. Bekötözték egy kisgépbe és hamarosan égben járt. Persze csak kóstolóképpen, öt percre.

Az élmény aztán nem hagyta nyugodni, elkezdett kijárni a reptérre, aztán kisebb munkákat bíztak rá – a repülők lemosásában segédkezett –, mígnem a repülőklub titkára rá nem kérdezett: készen állsz-e a repülésre? Fülig érő szájjal igent mondott, bár elsőként csak egy rakatnyi könyvet kapott és egy három hét múlva eljövő dátumot, az elméleti vizsga dátumát, csak azután következhetett a repülés. A vizsga könnyen ment. Mitől repül a repülő? – volt a vizsgakérdés, amit nem volt gond megválaszolni. Aztán vizsgapapírok, szülői hozzájárulás, fiatal kora miatt központi engedély, és végre az áhított pilótaülésben ülhetett. Zabszemmel a fenekében ellendült a földtől és önfeledten fordulózott az első repülésén.

1966-ban a Magyar Néphadsereg Kecskeméten tartott toborzást, aki vadászpilóta szeretett volna lenni, jelentkezhetett. A kiválasztás napján a Bács-Kiskun és a Szabolcs-Szatmár megyei jelentkezőket válogatták. 25–30-an tolongtak a reptéren, akikből a második kiválasztási napra 8-an maradtak. A végső rostát hárman teljesítették: Széles Béla („aki szegény odacsapta magát Taszáron a földhöz”), Farkas Bertalan és Magyari Béla. Itt kezdődött a két magyar űrhajósjelölt életre szóló ismeretsége.


(Kép: MTI / Németh Gergely)

A kiválasztást a tanulás évei követték, előbb Szolnokon az 1967–1969-es évfolyam növendékeiként, majd a Szovjetunióban, Krasznodarban 1972-ig. Az iskolapad után jöttek a kor csúcsgépei, a MiG-21 F-13-as, majd a MiG-21 MF. „Éjjel-nappal, minden időjárási körülmények között őriztük kis hazánk légterét, hogy nyugodtan tudjanak aludni az emberek” – volt a mottó a következő pár évben. A repülésirányítás rendszeresen emelte őket kisgépes berepülésre, sőt madárrajos vonulásokra is (mivel a radar érzékelte a nagy tömegben repülő madarakat, de nem látta mi az, csak egy foltot jelzett a lokátorképenyőn). A legfurcsább esete az volt, amikor egy magyar katona Zalaegerszegen elkötött egy tankot, majd az osztrák határ felé indult vele. Béla gépét légiharc rakétákról hamarjában átfegyverezték levegő–föld rakétákra, de mire éles helyzetbe ért volna, a tankos egy fának ütközött és nem kellett „lebombázni”. Repülőesemény is kijutott neki osztályrészül. 1972-ben, egyedül repülve MiG-21-esén, Pápáról felszállva hozott vissza egy égő, füstölgő gépet. A feladat szerint statikus magasságra kellett emelkednie (1,7–1,8 Mach-hal a hasára húzva a botkormányt addig kellett emelkednie, amíg a gép tud, a gyakorlatban ez 18–20 kilométer magasságot jelentett), ám a Balaton felett furcsa dologra lett figyelmes. Már a visszaúton járt a feladat teljesítését követően, amikor 4000 méteren járva felcsapta a sisakrostélyát, hogy már a rendes kabinlevegőt lélegezze be, amikor szúrós füstszagot, majd hamarosan kerozinszagot érzett és meglátta, hogy valami füstöl a kabinban. Rádión azonnal értesítette az irányítást, majd a sisakrostélyt visszazárva visszavitte a gépet Pápára. A futópályán állva a gépet teljesen elborította a füst. A diagnózis szerint a tüzelőanyag olajradiátora repedt meg és az olaj bekerült a hajtóműbe. A vizsgálat szerint még másfél perc lehetett hátra a teljes hajtóműleállásig és a gép elvesztéséig.

Magyari főhadnagy előtt 1978-ban nyílt meg a lehetőség, hogy jelentkezzen egy különleges feladatra. De ez már egy másik fejezet…

(Folytatjuk!)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2020