Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Pörkölt és rakott káposzta az űrben – 30 éve repült az első magyar űrhajós (6 . rész)
(Rovat: Magyar a világűrben - 2010.06.04 08:30.)

A magyar űrrepülés nem csak egy nagyobbacska hőstett volt, hanem afféle korrajz is, egy egyszerre paranoiás és exhibicionista világ korrajza.

Farkas Bertalan repülése túl azon, hogy valóban nagy tett volt, elsősorban rendszerpropaganda célokat szolgált. A szocialista/kommunista (melyik országban éppen hogy nevezték) blokk minden áron be akarta bizonyítani, hogy jobb, emberségesebb, demokratikusabb a rendszerük, mint az ellentáboré. Ennek demonstrálására mi sem volt ideálisabb, mint egy ilyen, a technika csúcsát képző program közös lebonyolítása. A szovjetek ezzel bebizonyíthatták „nagylelkűségüket”, amellyel nemhogy kisajátítanák az egyébként saját erőforrásokból felépített kutatási projektjüket, hanem megosztják azt barátaikkal, ahogy „testvérek között szokás”. A partnerországok számára pedig azt a lehetőséget nyújtotta a részvétel, hogy a kísérleteket, műszereket az adott ország fejleszthette, megmutatván, hogy milyen fejlett a szocialista tábor országainak technológiája, hogy ha akarnák, ők is minden további nélkül képesek lennének hi-tech programok – akár űrprogramok – megvalósítására. A szándék tehát az Interkozmosz repülések esetében is – mint szinte minden más esetben – politikai volt, se nem tudományos, se nem baráti. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a minisztertanácsi rendelet, amelyet 2 héttel az űrrepüléseket bejelentő moszkvai tanácskozás előtt adtak ki: ebben a delegáció vezetőit emberes programban való részvételről szóló tárgyalásokra és megegyezésre hatalmazzák fel. Odakinn a delegáció sok tagja szenzációs meglepetésként élte meg, hogy a Szovjetunió meghívta Magyarországot (és a többi szocialista országot), ám a magyar politikai vezetés előre tudta, hogy mit fognak küldötteinknek mondani Moszkvában.

Mindez annak az akkoriban szokásos beteges titkolózásnak volt része, amely ezekre az országokra volt érvényes. A közvélemény nem értesülhetett a kudarcokról, csak – utólag – a sikerekről. Maga az egész program is titkos volt, és annak ellenére, hogy százával tudtak róla (és ugye a magyar mondás szerint, amiről kettőnél több ember tud, az már nem titok), a szélesebb közvélemény mégis csak azon a bizonyos hétfő estén csodálkozott rá az eseményre, amikor Bajkonurban feldübörögtek a Szojuz rakéta hajtóművei. Pedig ott volt az eredeti 1979-es startdátum, amikorra plakátok, emléktárgyak, jelvények, miegyebek garmadáját gyártották le. A bolgár űrhajó problémája miatt a kibuggyanni készülő szenzációt mégis vissza kellett gyömöszölni a titoktartás palackjába, hisz nem lehetett elmondani, hogy lehetett volna egy magyar repülés, csak hiba miatt elmaradt. Az emléktárgyakat szépen bezúzták, megsemmisítették (legfeljebb néhány elvetemült gyűjtő jutott a gyártást végző melósok által „megmentett” darabokhoz), a titok titok maradt.

Aztán eljött az igazság pillanata, amikor ennek az igazságnak a nyilvánosságra hozataláért is ádáz harc dúlt. A szovjet gyakorlat szerint arról persze szó sem lehetett, hogy közvetítsék a startot, ennek megvolt a külön bevált receptje, a start után másfél órával lehetett bejelenteni a sikeres űrkísérletet (a sikertelent természetesen akkor sem). Mi magyarok persze azért nem voltunk képesek már akkor sem a sorban megmaradni, a mi illetékeseink harcba kezdtek a szovjet tájékoztatási illetékesekkel, hogy előbb lehessen közölni az eseményeket. Előkerült a szokásos földrajzi sakk-matt (ami már korábban a holdraszállás közvetítését is lehetővé tette): a nyugati hírszerzés tíz perccel a start után tudni fog a felszállásról, húsz perc múlva pedig a nyugati hírügynökségek is, köztük az osztrák, ezért a nyugati országrészben az osztrák tévét minden további probléma nélkül venni képes honfitársaink előbb értesülhetnek a nyugati híradásokból a repülésről, mint a saját tévéhíradóból. Ezért az oroszok megpuhultak és 30 percre voltak hajlandóak lecsökkenteni a másfél órás limitet.

A Magyar Televízióban – hétfő lévén – nem volt adás, ám aznap a tömegek számára érthetetlen módon mégis „rendkívüli adásnap” volt. Az meg pláne érthetetlen volt, hogy sem „Világpolitikai Fórum”, sem „Kapcsoljuk Moszkvát”, sem semmilyen ünnepi műsor nem volt, csak egyszerű, kommersz, hétköznapi adás. Aztán amikor a „Televíziós mesék felnőtteknek” c. opusz hirtelen félbeszakadt, akkor vált világossá mindenkinek a hétfői adás célja. A tévé bemutatta a startot, majd egy dokumentumfilmben bemutatták Farkas Bertalan űrhajóssá válását. Az ország késő este váratlan ajándékként kapta az ország első űrhajósát, de mindenki szerette ezt az ajándékot.

Másnap aztán a titok fátyla fellebbent, a Népszabadság, a Népszava, a Szabad Föld és ki tudja milyen újság még, piros betűs ünnepi számként hozta az első oldalon a hírt, megjelentek a helyes dátummal újragyártott propagandaanyagok és az ország itta a híreket. Persze ekkor is akadt kidobni való a legyártott anyagokból. Az MTV, a nyomdák, a pénzverde Magyari Béla nevével mindent ugyanúgy legyártott – portréfilmet, plakátot, plakettet, jelvényt, bögrét, stb. – ám ezek ugyanolyan felhasználhatatlanok voltak, mint az elhalasztott startra készültek, ezekből is legfeljebb egy-egy gyűjtőnél bújhattak meg példányok.

A repülés alatti tájékoztatásban is megmaradt a furcsa kettősség. Amikor például az egyik első tévéközvetítésből készült összefoglaló (mert magát a közvetítést nem adták élőben), Farkas Bertalan akaratlanul elszólta magát. Arra a kérdésre, hogy „A felszálláskor minden a terv szerint zajlott-e?” azt találta válaszolni, hogy „Igen, bár a tervbe vett 4 pályamódosítás helyett 5-re volt szükség”. A szerkesztő sem vette észre, hogy űrhajósunk bizony tilosba tévedt: a mindentudó szovjet technikát szólta le, amely nem a terv szerint, ergo nem tökéletesen működött. Már adásban volt az anyag este, mikor rájött valaki a hibára és nem röstellték inkább kitenni a képernyőre az akkoriban szintén megszokott „Műszaki hiba” feliratot, amíg az inkriminált kérdés-felelet lement, csakhogy nehogy ország-világ megtudja a szovjet űrhajóról, hogy nem pontosan a terv szerint működött. De nem átallott a tömegtájékoztatás adatokat hamisítani, csakhogy szintén a szovjet technika tökéletességébe vetett hit ne csorbuljon. A magyar források a repülés időtartamát is a „tervbe vett” időtartammal azonos értékben adták meg, pedig az attól kissé eltért, de hát a szovjet technikát nem lehetett blamázsnak kitenni. No és természetesen egy kis bigottságért sem ment a sajtó a szomszédba. A leszálláskor Farkas Bertalan ismét bűnösen elszólta magát, megint kiváltva az MTV „műszaki hibás” vészreakcióját, amikor a leszállás sokkja utáni egyik első kérdésre azt találta mondani a 30 g-sre sikerült leszállásra, hogy „Jól odabasztak bennünket”. Azonban azt sem lehet elvitatni a Magyar Televíziótól, hogy a tájékoztatás érdemi része a magyar hagyományok jobbik feléhez mérhetően profi volt. Állandó szakértők magyarázták, hogy mi miért volt és történt az űrben (a szerző Almár Iván és Horváth András kommentárjaira emlékszik, pedig igencsak gyerekfejjel élte meg a történteket).

De végül tömegtájékoztatás ide, vagy oda, Farkas Bertalan repüléséből egy rendkívül pozitív dolog bontakozott ki. Bár rendszerpropagandának indult, az emberek mégis az emberi teljesítményt látták meg mögötte, ahogy egy egyszerű vidéki srácból a kitartás a tanulás és egy kicsit a szerencse világraszóló hőst csinált. Szerethető hőst. Olyannyira szerethetőt, hogy alig volt olyan esemény, ami annyi egyszerű magyar embert megmozgatott, az utcára ünnepelni vitt volna, mint a magyar űrrepülés.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2018