Pörkölt és rakott káposzta az űrben – 30 éve repült az első magyar űrhajós (5. rész)
(Rovat: Magyar a világűrben - 2010.06.02 10:00.)

A leszállás után valóságos diadalmenet szerveződött Farkas Bertalan köré. A nép imádta újdonsült hősét, Farkas Bertalanból Farkas Berci lett.

A Szojuz-35 leszállását követően egy hétig Bajkonurban maradtak az űrhajósok – addig is sajtótájékoztatókkal „tartották a kapcsolatot a külvilággal”. Majd e rövid rehabilitáció után beindult a propaganda-gőzhenger, elképesztő népszerűségi csúcsokra emelve a program résztvevőit. Egy héttel a landolás után az űrhajósok Moszkvába, Csillagvárosba repültek, ahol a kiképzőközpont munkatársai fogadták őket néhány nagyon kedves vendég mellett: ott voltak Farkas Bertalan szülei és öccse, Magyari Béla gyermekei, és egy magyar küldöttség. Aztán –ahogy ez akkoriban dukált – mindenki kitüntetett mindenkit. A magyar küldöttség dísztőrt adományozott a kiképzést vezető Georgij Beregovojnak és az űrben járt magyar zászlót is ünnepélyesen átadták a múzeum számára. Aztán a még nagyobb tisztességért az ünneplés áttevődött a Kremlbe, ahol Farkas Bertalan a Szovjetunió Hőse lett és Lenin-rendet kapott repüléséért Leonyid Brezsnyevtől. Kubászov pedig immár harmadszor élhette át ugyanezt (a legmagasabb állami kitüntetést eléggé szóróajándék-szerűen osztották, a csúcstartó 11-szeres Szovjetunió Hőse volt, a parancsnok tehát még jóindulattal is haladónak volt nevezhető a kitüntetésgyűjtésben).

A rövid moszkvai vizitet aztán végre követhette a hazai föld. A magyar űrhajós majdnem két héttel a földet érés után, június 16-án érkezett haza. Már Ferihegyen (ami akkoriban még csak a ma 1-es terminálként ismert gomba alakú irányítótornyos, integetőteraszos egypályás kis repteret jelentette) tömegek várták az embert, aki helyettük (értük?) megjárta a kozmoszt. A rengeteg ember egy pillantásért ment oda és máris ezrek érezhették úgy, hogy megosztoztak a nemzeti sikeren, amit az űrhajós képviselt. A megszokott párt- és állami vezetői kézrázások, copfos úttörőkislányok és szeplős kisdoboskisfiúk csokrai után a felzászlózott utakon a Kossuth térre hajtott az űrhajósok konvoja. Farkas Bertalan és Valerij Kubászov egy nyitott Csajka csatahajóban (ma úgy mondanánk: luxuskabrióban) csorgott végig a megszokott delegációs útvonalon, amelyet arra az időre lezártak. A Múzeum körúton szó szerint tízezrek integettek, és akartak elkapni egy-egy pillantást a nyalka századostól. Az egyszerű emberek is megmártózhattak a siker érzésében (pontosan úgy, mint amikor legutóbb a magyar csodalóra, Overdose-ra is tízezerszám voltak kíváncsiak az egyébként lóverseny iránt nem is érdeklődő honfitársaink, pusztán azért, mert magyar sikert láthattak…és külön elnézést, amiért egy ló és egy űrhajós között sikerült párhuzamot találni…). Farkas Bertalanból ekkor lett Farkas „Berci”. Mérhetetlen szeretet áradt az űrhajósunk felé, aki hamar bekerült abba a nagyon szűk „kasztba”, akit szeretetből becéznek az emberek.

A Kossuth téren szóltak a himnuszok, volt Rákóczi-induló, díszzászlóalj, Kádár János-beszéd, akárcsak a nagy állami ünnepeken. Bent a Parlamentben itt is kitüntetés-áradat járt, ahogy a Kremlben korábban. Olyan új kitüntetések születtek az eseményre, mint a Magyar Népköztársaság Hőse, vagy a Magyar Népköztársaság Űrhajósa (ez utóbbinak máig összesen két kitüntetettje van).

Az állam és a nép után a Farkas Bertalan és Magyari Béla a saját szűkebb mikrotársadalmáé lett kis időre, a Honvédelmi Minisztériumban folytatódtak az események. Az űrhajóst – egy rendfokozatot kihagyva – századosból alezredessé, a kiképzett űrhajóst szintén századosból őrnaggyá léptette elő soron kívül Czinege Lajos honvédelmi miniszter. Ez a gesztus volt az, amely a fizetési borítékra volt hatással a későbbiekben, azaz felfoghatjuk a magyar nép pénzre váltott hálájának is, no meg persze a katonai szervezeten belüli presztízs megtestesülésének (hisz nemigen vannak sokan olyanok, akik rendfokozatok átugrásával léphetnek előre a ranglétrán). Másnap még egy kis levezető program, amolyan protokoll pótcselekvés maradt Budapesten, a „Szabadság-szobor”, a Hősök tere, a Lenin-szobor megkoszorúzása.

Ezután a vidékiek is megkapták az űrhősöket, Farkas Bercit „hazaengedte” a protokoll, az országjáró körútjuk először Gyulaházára, a magyar űrhajós szülőfalujába vezetett. Aztán a program Szabolcs megye pártbizottságain, pályaudvarain, stadionjaiban zajlott, ahol érdeklődők – településnagyságtól függően – hol százaival, hol ezreivel találkozhattak. Nyíregyháza, Kisvárda, Gyulaháza után Borsod megye következett, Tokaj, Miskolc, Mezőkövesd, Gyöngyösvisonta, munkásgyűlések, koszorúzások, élménybeszámolók végeláthatatlan során adták kézről-kézre Bercit és Kubászovot. Közben tiszteletbeli kohásszá avatták őket, Gagarin emlékműve előtt emlékeztek a nagy elődre. Aztán ismét a honvédség sajátította ki őket, csatlakozott az országjáró csapathoz Czinege Lajos és Szolnokra „vezényelték” hőseinket, ahol a gyökerekhez, a Kilián György Repülőműszaki Főiskolához látogattak, ahol ifjoncként először szagoltak kerozinszagot a magyar űrrepülők.

A vidéki program aztán átdeszantolt a Dunántúlra. Először Balatonfüreden, a Rabindranath Tagore sétányon tűntek fel az űrhajósok, a helyiek és nyaralók ezreit vonzották maguk köré. Fát ültettek, majd Zánkára utaztak az úttörőkhöz és kisdobosokhoz, hogy az ifjúság is láthassa őket. A magyarországi körút végét Veszprém megyében töltötték. Előbb a megyeszékhelyen találkoztak a megszokott ezres tömeggel, legvégül pedig Pápára utazott a küldöttség, ahol az űrhajós-válogatás előtt Farkas Bertalan és Magyari Béla repült.

Ezzel a hivatalos program véget ért. Azonban a lelkesedés sokáig nem múlt el. Farkas Bertalan és Magyari Béla protokoll-személyiségekké váltak. Még hosszú ideig a nép kedvencei voltak, rengeteg helyre hívták őket és mindenütt különleges öröm volt, ha valamelyikük megjelent. Aztán lassan-lassan mégis kezdett elenyészni a varázs. A repülésnek nem volt, nem lehetett ismétlése, a magyar űrrepülés egyedi teljesítmény maradt – persze leszámítva Simonyi útjait, de azért azokat a magánpénzből és magánpasszióból lebonyolított utakat mégse lenne szerencsés a teljes magyar tudományos elit összefogásával végzett teljesítményhez hasonlítani –, sőt a magyar űrrepülés nemsokára átlényegült egy átkos régi rendszer propagandafogásává.

(Folytatjuk!)