Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Pörkölt és rakott káposzta az űrben – 30 éve repült az első magyar űrhajós (4. rész)
(Rovat: Magyar a világűrben, Hazai kutatóhelyek és űripar - 2010.05.31 10:00.)

A magyar űrrepülés egy hete úgy zajlott, mint a karikacsapás, maximum a lelkesedésből tovább folytatott kísérletek hossza tért el a tervektől. Farkas Bertalan küldetése minden tekintetben sikeres volt, az egyetlen probléma a leszállás pillanatát választotta.


A negyedik nap odalenn a Földön „szabad szombat” volt, egy űrhajósnak azonban nem volt ideje ilyen lazaságra. Az egyetlen könnyítés az volt az irányítás részéről, hogy az ébresztés igazodott a szabad szombathoz, a munka a dolgos hétköznapok menetrendje szerint zajlott. Délelőtt a program a megkezdett kísérletek és a földmegfigyelések folytatása volt. A munkaterhelést egy jó magyaros ebéd enyhítette. Farkas Bertalan konzervebédet rögtönzött, magyar ízekből. A budapesti Konzerv- és Paprikaipari Kutatóintézet 1978-ban kezdett – természetesen felkérésre – űrhajósételek fejlesztésébe, amelynek sikerét a Szojuz-36 fedélzetén felvitt pörkölt, rakott káposzta, libamájpástétom, babsaláta, füstölt marhanyelv, sült vagdalt, sült csirke aszpikban és disznósajt jelezte. Az ételek sikerét pedig az, hogy az utolsó morzsáig elfogytak.


Délután folytatódott a Bioszféra program, majd élettani kísérletek kezdődtek. A ROVKI és a Medicor Művek Balaton nevű műszerével a bőr galvanikus ellenállását, a pulzusszámot és a reakcióidőt mérték meg, ami az űrhajósok erőnlétére, munkavégző képességére vonatkozóan szolgáltatott adatokat. Egy másik ROVKI-Medicor koprodukcióban készült műszer, a KTD-11 képezte a Diagnoszty kísérlet alapját. Ezzel a táska méretű hordozható eszközzel „egyszerű” élettani értékeket mértek, úgy mint vérnyomást, testhőmérsékletet, légzésfunkciót. Az élettani megfigyelések keretében a közérzetüket is kiválónak írták le az űrhajósok. Egy új fejlesztésű űrmérleggel az űrhajósok tömegét is megmérték, Farkas Bertalan ezek szerint a start óta 20 dekát fogyott.

Az ötödik nap vasárnapra „virradt”, ám ahogy szabad szombat sem volt az űrben, úgy a hét végi pihenőnap is munkanapnak számított. Ezen a napon a földmegfigyelési program folytatódott. Délután azért némi lazítás is belefért, a magyar kultúra kapott teret: Gusztáv rajzfilmet, a Regőczi-Sallai jégtánckettős kűrjét, Kovács Kati és Koncz Zsuzsa néhány dalát nézték meg a fedélzeti képmagnóról. A kultúrblokk részeként pedig a tévémaci szkafanderes kis figurája is ott lebegett az űrállomáson.

Az utolsó teljes nap hétfőn következett, amely félig már a távozás jegyében telt el. Még néhány technológiai és orvosi kísérlet után elkezdték felkészíteni a Szojuz-35-öt a hazaindulásra. Ehhez kiszerelték az őket feljuttató Szojuz-36-ból az ülésbetéteket és áttették őket a régebbi űrhajóba. (Ahogy napjainkban, úgy harminc évvel ezelőtt is mindig az „öregebb” űrhajóval jöttek haza a látogató legénységek, a „friss” pedig maradt az alaplegénységnek.) Ezek után a kísérleti eredmények anyagait, dokumentumait, illetve a visszahozandó felszereléseket rakodták be a hazatérő kabinba és leellenőrizték az űrhajó berendezéseinek működőképességét. Este pedig a szokásos tévéközvetítést bonyolították le az űrhajósok, immár utoljára.

Akármilyen fájó volt, és hiába célozgatott huncutul többször is Farkas Bertalan, hogy szívesen fenn maradna az űrállomáson az egy hét leteltével is, eljött a hazatérés ideje. 1980. június 3-án reggel még minden a megszokott rend szerint kezdődött, de a tevékenységek mind a hazatérésre irányultak. A kísérletek eredményei becsomagolva várták a hazatérést, nem volt már idő és lehetőség a gyarapításukra. Délelőtt 11 óra körül járt az idő, amikor a négy űrhajós kezet rázott egymással, aztán Rjuminék lezárták az átjárót. Három óra múltával jött el a szétkapcsolódás ideje, de valahogy tényleg nem akaródzott hazatérni, mert a Szojuz-35 hajtóműve nem indult be, hiába nyomta meg Kubászov a hajtóműindítás gombját. Az űrkomplexum éppen elérkezett egy rádiókövetőállomás-zóna határára, az irányítás ezért csak arra utasította az űrhajósokat, hogy ne tegyenek semmit, várják meg a következő zóna elérését. Erre alig két percet kellett várni. Ekkor az irányítók azt tanácsolták a parancsnoknak, hogy jó hosszan nyomja a gombot, hátha engedelmeskedik a meghajtás. Kubászov így is tett, több mint egy másodpercig „önindítózott” és a hatás nem is maradt el, sikerült beindítani a rendszert.

A Szojuz-35 még két keringésig maradhatott az űrben, aztán megkezdhették a fékező manővert az Atlanti-óceán felett. A fékezés 179 másodpercig tartott, ekkor Afrika keleti része felett az űrhajó három részre vált. A Szojuz koncepció három részegységes űrhajóval számolt, amelynek visszatérésekor az orbitális kabin és a műszaki egység – nem rendelkezvén hőpajzzsal – lefékeződve elégtek, míg csak a leszállóegység feladata volt épségben leérni. Következett a korabeli űrhajóknál megszokott „rádiólyuk”, amikor a felhevült levegő ionizációja miatt megszakadt a rádió-összeköttetés.

Amikor újra felépült a rádiókapcsolat, a kozmikus sebességből már csak egy ágyúgolyóé maradt, a légkör nagyjából 900 km/h-ra fékezte a kabint, mire az 12 km magasságra ért. Nemsokára belobbant a főernyő is, hogy tovább lassítsa a leérkezésig a kabint, míg az űrhajósok folyamatosan jelentették, hogy a kabinnal minden rendben van és a közérzetük jó. A váratlanul nagy szél azonban némi izgalmat okozott, a rendületlenül süllyedő kabint oldalirányban jó messzire sodorta – nagyjából 60 kilométerre –, ezért a kutató-mentő szolgálat helikopteres személyzetei kereső üzemmódba kapcsoltak, majd nemsokára az egyik meg is pillantotta a leszálló űrkabint. És a váratlan eseményekből az utolsó pillanatra is maradt még.

A Szojuz konstrukciójának része volt 4 db rakétafúvóka, amelyek nagyjából 1 méterrel a föld felett kapcsoltak be, megadva a legvégső lassítást és puha leszállást biztosítva a bennülőknek. A leszállást tévén nézők számára nem tűnt fel semmi, az értő szemek is csak azt láthatták, hogy elmarad az ilyenkor megszokott hatalmas porfelhő. A rakéták egyszerűen nem indultak be, így a kabin jókora erővel zökkent a földre. A műszerek szerint az űrhajósok a kissé lezuhanásszerű leszálláskor 30g terhelést kaptak egy pillanatra, az egyetlen biztonsági eszköz, az üléstestek teleszkópos csillapítása viszont elegendő volt, hogy baj nélkül megússzák az utasok a hibát.


Pár perc múlva ott termettek a helikopteres mentőalakulatok, majd Farkas Bertalan és Valerij Kubászov is kiszállhattak a Szojuz-35-ből. A magyar repülés ezzel véget ért – legalábbis ami a repülés technikai részét illeti. Ezt a két űrhajós egy-egy, a kabin kormos falára karcolt üzenettel nyugtázta: Szpászibá – Hála és köszönet!

(Folytatjuk!)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2018