Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Pörkölt és rakott káposzta az űrben – 30 éve repült az első magyar űrhajós (2. rész)
(Rovat: Magyar a világűrben - 2010.05.27 08:30.)

Sikerek és kudarcok. Az Interkozmosz jól indult, majd nagyot zökkent a bolgár repülésnél, egy évvel elhalasztva a mi repülésünket.

Farkas Bertalan és Magyari Béla még javában tanult, amikor megtörtént az első érdemi lépés: 1977. szeptember 29-én pályára állt a Szaljut-6 űrállomás. Ez volt a szovjetek első olyan űrállomása, amelyet 18 hónapnyi működésre, és 8-10 űrhajó fogadására tervezték (ellentétben az első öt Szaljuttal, amelyekhez egy, jó esetben két legénység kötött ki). Aztán, hogy ne legyen minden olyan diadalmenet-szerű, az űrállomás beüzemelése elsőre meghiúsult, Vlagyimir Kovaljonok és Valerij Rjumin képtelen volt a Szojuz-25-öt összekapcsolni az űrállomással. Így az Interkozmosz program is késedelmet szenvedett, mivel csak 1977 decemberében sikerült a Szojuz-26-nak kikötnie az űrállomáson. Jurij Romanyenko és Georgij Grecsko be is üzemelte azt. Aztán még – biztos, ami biztos – egy tisztán szovjet legénység (Vlagyimir Dzsanyibekov és Oleg Makarov) kipróbálta azt a konfigurációt, amikor egyszerre két Szojuz (az állandó legénység mentőűrhajója és az érkező látogató űrhajó) dokkolt, és bizonyították, hogy a Szojuz-25 által hibásnak talált dokkolóegység használható.

Aztán elkövetkezett a premier, 1978. március 2-án a Szojuz-28 fedélzetén Alekszej Gubarjev parancsnok oldalán feljutott az első ember, aki nem a két nagyhatalom egyikének polgára volt, a csehszlovák űrhajós, Vladimír Remek. Remek egy hetet töltött az űrállomáson, és vele kezdődhetett a szocialista országok tudósainak kísérletsorozata is. A repülés sikeresen és komplikációmentesen zajlott (hacsak nem számítjuk azt az apró incidenst, hogy Remek keze ismeretlen okból kipirosodott a visszatéréskor, amit magyarázat híján tréfával ütöttek el, miszerint odafönn az állandó személyzet folyton a kezére ütött, akárhányszor hozzányúlt valamihez, „Ne nyúlj hozzá!”).

A következő aktus az állandó személyzet cseréje volt, a 96 napos űrrekordot felállító Romanyenko-Grecsko párt Vlagyimir Kovaljonok és Alexander Ivancsevkov váltotta 1978 júniusában. Alig két hét múlva, 1978. június 27-én a lengyelek váltak űrnemzetté – az emlékezetes „német affér” miatti előresorolásuk okán –, Mirosław Hermaszewski révén. A lengyel űrhajós orvosi, kristálynövesztési és fotózási feladatokat végzett, bár némileg furcsa volt, hogy a szovjetek lerövidítették a programot, hogy az alaplegénység tevékenységét ne zavarja a nemzetközi program (Kovaljonokék pihenőnapján Hermaszewskiék behúzódtak a Szojuzba és ott dolgoztak). 1978. augusztus 26-án Sigmund Jähn, az NDK űrhajós startolhatott a Szojuz-31 fedélzetén Valerij Bikovszkij oldalán. Neki is egy hét jutott a Szaljuton, hasonló kísérletekkel, mint amilyeneket elődei végeztek. Az első három sikeres repülés után kisebb szünet állt be a programban: előbb 139 napos űrrekord után hazatért az alaplegénység és csak közel négy hónap után indult a következő.


Közben a szovjetek felkészültek a következő etapra, amelyben másodikként volt soron a magyar űrhajós. 1978 decemberében ehhez először is ekipázsokba (párokba) szervezték a legénységeket és kijelölték a repülő és a tartalék párost. Ennek alapján a Valerij Kubászov–Farkas Bertalan és a Vlagyimir Dzsanyibekov–Magyari Béla páros alakult ki, előbbi az elsődleges, utóbbi a tartalék legénység. Különböző elméletek keringenek arról, hogy azért Farkas Bertalan lett a magyar űrhajós, mert bár a két magyar űrhajósjelölt teljesítménye, tudása szinte grammra ugyanolyan jó volt, ő a volt a jobb svádájú, és mint ilyet, propagandaszempontok miatt választották az illetékesek. Azonban a szovjet kiválasztási szisztéma inkább parancsnok-centrikus volt, mintsem a partner országokra bízták volna a választást, és egyszerűen Kubászov volt a soron a szovjetek közül. A „svádaszempontok” legfeljebb úgy eshettek latba, hogy a magyar illetékesek véleménye alapján a „jobbik” jelöltet a „valószínűbb” szovjet parancsnok mellé osztották be.

1979 februárjában aztán folytatódott a program. Előbb új alaplegénység – Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin – ment fel az űrállomásra, majd 1979. április 10-én a bolgár űrhajós, Georgi Ivanov indult a Szojuz-33-assal az űrbe. A repülés azonban váratlanul kudarcba fulladt. Ivanov és Nyikolaj Rukavisnyikov parancsnok rendben Föld körüli pályára állt, de amikor elkezdték a Szaljut-6 megközelítését, a randevúmanőver közben a Szojuz hajtóműve automatikusan leállt. Közben olyan heves rázkódás futott végig a hajón, hogy Rukavisnyikovnak meg kellett kapaszkodnia a műszerfalban. Hiába próbálták újraindítani az automatikus összekapcsolódási programot, a hajtómű megint leállt néhány másodpercnyi működést követően. A manővereket a Szaljutról figyelő űrhajósok pedig a hajtóműindításkor az űrhajó háta mögött megjelenő gázfelhőről tettek jelentést, aminek természetesen nem kellett volna ott lenni. A dokkolást az irányítás felfüggesztette és úgy döntött, térjen haza a Szojuz. Igen ám, de probléma ennél sokrétűbb volt. A főhajtómű hibás volt. Volt ugyan egy tartalék hajtómű is, de nem volt biztos, hogy a hibás főhajtómű keltette káros rezonanciák nem tették-e tönkre. Ha igen, az űrhajósok komoly bajban voltak, mert hamarabb fogytak volna el a létfenntartásukat biztosító készletek, mint amennyi idő alatt valahogy visszatérhettek volna. Végül a tartalék hajtómű mellett döntöttek, amelyet azonban manuálisan kellett irányítani. Ez nem is sikerült tökéletesen, azonban a 188 másodperces optimális fékezés helyett Ivanovék 213 másodpercig fékeztek és így a visszatérésük sokkal meredekebb volt, mint kellett volna, hatalmas, 10g-s túlterheléssel ajándékozva meg a peches űrhajósokat.

Az eset után kivizsgálás következett, bizonytalan időre elhalasztva a soron következő – a magyar – űrrepülést. Farkas Bertalan és Valerij Kubászov űrhajóját, a Szojuz-34-et automata üzemmódban küldték fel 1979. június 6-án, egy nappal a magyar űrrepülésre kijelölt június 5-ei dátum után, hogy az űrhajóval az alaplegénység hazatérhessen. Farkas Bertalan és Magyari Béla pedig hazautazott, mert nem volt értelme kinn maradni Csillagvárosban.

(Folytatjuk!)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2018