Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

OneWeb: decembertől újra?
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást - 2020.09.24 07:15.)

A csődvédelembe menekült, majd a brit kormány és egy indiai cég által felvásárolt cég az idei év végéig fel szeretné újítani a műholdjainak felbocsátását.

A OneWeb egyike azoknak a vállalatoknak, amelyek alacsony pályás műholdsereggel törnének be a szélessávú internetszolgáltatás piacára. Eddig egyelőre három alkalommal összesen 74 űreszközt bocsátottak fel, de idén tavasszal pénzügyi gondjaik támadtak, s márciusban csődvédelembe menekültek. A cég az Arianespace vállalattal kötött megállapodást műholdjainak pályára állítására, ezt a szerződést most újratárgyalták. Az új egyezségben a korábbiaknál hárommal kevesebb start szerepel. Ebből egy az új európai Ariane-6 rakéta jövőre esedékes bemutatkozó indítása, a másik kettő Szojuz indítás lett volna. Így a OneWeb műholdjainak „csomagjait” a jövőben Szojuzokkal indítják majd – kettőt Francia Guyanából, a Kourou űrközpontból, a többit egyelőre meg nem határozott arányban a kazahsztáni Bajkonurból és az oroszországi Vosztocsnijból. A Szojuz startok száma összesen 16 lenne, alkalmanként 34–36 műholddal. Ha minden engedélyt megkapnak és késés sem lesz, legközelebb az orosz távol-keleti Vosztocsnijból állhat pályára 36 OneWeb hold, idén decemberben.


Egy orosz gyártmányú Szojuz rakéta felbocsátás előtt. Francia Guyanában Kourou az új tervek szerint kétszer lesz helyszíne a OneWeb műholdjai indításának. (Kép: ESA / CNES / Arianespace / Optique Vidéo du CSG / P. Piron)

Eredetileg 2021 végéig épült volna ki a OneWeb műholdserege, nagyjából havonta egy-egy új indítással. Most az új terv szerint egy évet csúszik. Mindenesetre a OneWeb már 2021 végére szeretné beindítani a kezdeti, még nem globális lefedettségű szolgáltatását a magas északi szélességeken fekvő régiókban, például Alaszka, Kanada, Grönland, Izland, az Egyesült Királyság területén, illetve Észak-Európában és a Jeges-tenger térségében.

Ami az Ariane-6 első felszállását illeti, az Arianespace továbbra is 2021 második felére tervezi az eseményt. A hasznos teher miatt nem fáj a fejük, bizonyosan találnak majd időben olyan megrendelőt, aki belép a OneWeb helyére.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024