Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Latin-amerikai körkép
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, Katasztrófák ellen , Kis űreszközök nagy szerepe - 2018.03.14 07:15.)

A közelmúlt több sikeres projektje után idén két latin-amerikai műhold állhat pályára: egy argentin–olasz rendszer első tagja és Costa Rica első műholdja.

Portálunkon ritkán adunk hírt a latin-amerikai országok űrtevékenységének eredményeiről, akkor is inkább a nagyobb országokról. Most a The Space Review áttekintő cikke alapján megpróbáljuk pótolni a hiányt, és összefoglalni legalább az utóbbi évek legfontosabb eseményeit, programjait.

A kisebb országok közül Peru és Bolívia is egy-egy sikert mondhatott magáénak az elmúlt években. Peru első, nagy felbontású felvételeket készítő földmegfigyelő műholdját, a PeruSAT–1-et az Airbus Defence and Space építette, és 2016 szeptemberében Kourou-ból Vega rakétával állították pályára.


A PeruSAT–1 műholdat az Airbus Defence and Space építette a perui kormány számára. 2016 szeptemberi felbocsátása óta a műhold már több mint 70 ezer felvételt készített. (Kép: Airbus Defence and Space)

Az Airbus és a perui kormány közötti megállapodás részeként a vállalat Lima közelében irányítóközpontot létesített (CNOIS, Centro Nacional de Operaciones de Imágenes Satelitales), ahonnan a perui szakemberek irányítani tudják műholdjukat. Működése első évében a műhold több mint 71 ezer felvételt készített, amelyeket elsősorban a különböző állami szervek használnak. A kormány 2017 decemberében teljes sikernek minősítette a műhold működését, és bejelentették, hogy a projektbe fektetett összeg máris megtérült.


A PeruSAT–1 műhold irányítóközpontja (CNOIS) Lima közelében épült. (Kép: CNOIS)

Bolívia távközlési műholdját Kínában építették, és onnan is állították geostacionárius pályára. A Tupac Katari (TK–1) műholdat a Bolíviai Űrügynökség (ABE, Agencia Boliviana Espacial) üzemelteti, célja, hogy az ország lakosságának jobb távközlési és hírközlési ellátást biztosítsanak. Ugyanakkor kritikus vélemények is napvilágot láttak, a sajtóban azért bírálták az ABE-t, mert magas árai sok távközlési céget visszatartanak a szélessávú műholdas szolgáltatás igénybevételétől. Más szolgáltatók viszont elégedettek, mert a vidéki és a nagyobb településektől távoli területeken is jó minőségű szolgáltatást tudnak nyújtani.

A sikerek mellett előfordulnak kudarcok is, bár a legutóbbi éppen nem Latin-Amerika kudarca volt, Mexikó csak elszenvedője volt, amikor 2015 májusában a Bajkonurból indított, orosz Proton-M rakéta hibája miatt elveszett a Centenario (Mexsat–1) nevű mexikói távközlési műhold. A megsemmisült műholdat még ugyanazon és októberében sikerült pótolni, a Mexsat–2-t azonban Cape Canaveralrről Atlas-5 rakétával indították.

Érdekes, hogy az elmúlt években több latin-amerikai ország is Bajkonurból indította műholdjait. 2007. április 17-én Kolumbia tudományos és oktatási célú, és a Földet fényképező Libertad–1 nevű CubeSatját Dnyepr rakéta vitte a világűrbe. Négy évvel később, 2011-ben orosz Proton rakétával indult a mexikói QuetzSat–1. Még újabban, 2014-ben Progressz teherűrhajóval vittek fel az Nemzetközi Űrállomásra (és onnan indították el saját pályájára) az egyik perui állami műszaki egyetem (UNI, Universidad Nacional de Ingenieria) Chasqui–1 nanoműholdját. 2017 júliusában egy Bajkonurból induló Szojuz rakéta több tucat kis műholdat vitt az űrbe, köztük azt, amelyet orosz segítséggel egy ecuadori egyetemen (Universidad Tecnológica Equinoccial) építettek. Az volt az első ecuadori műhold, amelyet az ország egyik egyetemén készítettek.

A chilei SSOT (Sistema Satelital para la Observación de la Tierra), vagy más néven Fasat Charlie 2011 decemberében Kourouból Szojuz rakétával indult. A napszinkron pályán keringő, 117 kg-os műhold a chilei Védelmi Minisztérium részére készít 1,45 m felbontású pánkromatikus és 6 m felbontású multispektrális felvételeket. A műhold még működik, de Chilében már sürgetik a pótlását. Most azt várják, milyen prioritást kap egy újabb műhold építése, ha négy évi szünet után márciusban újra hivatalba lép a tavaly megválasztott régi-új államfő.

Brazíliában a Védelmi Minisztérium októberben tette közzé tervét, miszerint új alapokra kívánják helyezni az ország űrprogramját. A javaslatban szerepel a nemzeti űrtanács (CNE, Conselho Nacional do Espaço) és annak végrehajtó bizottságának (CEE, Comitê Executivo do Espaço) létrehozása. Kérdés, hogy a már csak az év végéig hivatalban lévő elnök meghoz-e erre vonatkozó döntéseket, vagy azt utódjára hagyja. Remélik, hogy a nagyszabású tervek megvalósulása esetén bővül és fejlődik a légierő kezelésében lévő Alcântara űrközpont (CLA, Centro de Lançamento de Alcântara), jóllehet ezt a térségben élő lakosság ellenzi.

Ugyancsak októberben Paraguay megtartotta első űrkonferenciáját. Az eseményt a Paraguayi Űrügynökség (AEP, Agencia Especial del Paraguay) szervezte, a meghívott vendégek közt volt Marcos Pontes brazil űrhajós. A rendezvény célja az AEP számára támogatás biztosítása volt.

Várhatóan idén két latin-amerikai ország indít műholdat. Argentína az egyik, ahol az ország űrtevékenységét a Nemzeti Űrtevékenységi Bizottság (CONAE, Comision Nacional de Actividades Espaciales) irányítja. Amint bejelentették, elkészült a SAOCOM–1A (argentin mikrohullámú földmegfigyelő) műhold építése, indítása augusztusban várható a kaliforniai Vandenberg Légitámaszpontról. A műhold egy nagyszabású, argentin–olasz, katasztrófahelyzeteket megfigyelő műholdas hálózat (SIASGE) része lesz. A hálózatban a CONAE két SAOCOM, az Olasz Űrügynökség (ASI) pedig négy Cosmo-Skymed műholddal vesz részt.


A hat műholdból álló, olasz–argentin földmegfigyelő rendszer első tagja, az apertúraszintézises radarmegfigyeléseket végző SAOCOM augusztusban állhat pályára. (Kép: CONAE)

Tavaly októberben Costa Ricában bejelentették, hogy befejezték az első, hazai készítésű, közép-amerikai műhold építését. A Poyecto Irazú műhold egy 1 egységes (1U) CubeSat, amellyel a szén-dioxid-kibocsátást szeretnék mérni. A műholdat a Közép-amerikai Repülési és Űrkutatási Szövetség (ACAE, Asociación Centroamericana de Aeronáutica y del Espacio) és az egyik Costa Rica-i egyetem (TEC, Instituto Tecnológico de Costa Rica) közösen építette. A műholdat jelenleg Japánban tesztelik.


Costa Rica első műholdja a Poyecto Irazú lesz, amelyet jelenleg Japánban tesztelnek. (Kép: AFP / Ezequiel Becerra)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024