Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Inmarsat-5-F4
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, SpaceX - 2017.05.16 07:15.)

Elindult a Falcon-9 eddigi legnagyobb tömegű hasznos terhe, amit a rakéta geostacionárius átmeneti pályára juttatott.

A SpaceX rakétája a floridai Kennedy Űrközpont 39A állásából indult, magyar idő szerint május 16-án 1:21-kor. A londoni székhelyű Inmarsat cég legújabb, 5-F4 jelzésű holdjával elsősorban repülőgépek és hajók szélessávú internetes összeköttetését biztosítják majd. Az üzemeltető 2014-ben rendelte meg az űreszközt a Boeing cégnél, mint tartalékot a Global Xpress nevű szolgáltatásához. Az új műhold geostacionárius pályára kerül, ahol csatlakozik az Inmarsat-5 sorozat korábbi három tagja által alkotott globális műholdas adatátviteli hálózathoz. A Global Xpress szolgáltatás gerincét alkotó korábbi három műhold közül az első 2013-ban, a másik kettő 2015 folyamán állt pályára – mindegyik Proton rakétákkal.


Egy Ka-sávú transzponderekkel felszerelt Inmarsat-5 műhold a Föld körül. (Fantáziakép: Boeing)

Az új, elsősorban tartaléknak szánt Inmarsat-5-F4 műhold valószínűleg Európa fölötti pozícióba kerül, de az Inmarsat még nem döntötte el véglegesen, hogyan hasznosítja. Mindenesetre a Global Xpress teljes Földre kiterjedő lefedettségét enélkül is el tudják érni. Egy esetleges meghibásodás esetére viszont jól jön az azonnal átirányítható tartalék. Ugyanakkor, ha már üzemképes lesz, a negyedik műhold kapacitásait vétek volna nem kihasználni. Az valószínű, hogy a műholdat legalább 15 évesre tervezett aktív élettartama alatt többféle szerepben is bevetik majd.

A mostani start alkalmával a Falcon-9 rakéta elnyúlt átmeneti pályára állította az űreszközt, ahonnan az saját hajtóműveivel éri el a 36 ezer km-es geostacionárius magasságban, az egyenlítői sík közelében húzódó körpályát. A műhold a maga 6 tonnát meghaladó tömegével az eddigi legnagyobb tömegű volt a Falcon-9 számára ebben a kategóriában. Ez azt is jelenti, hogy a Falcon-9 első fokozatának épségben való visszajuttatását ezúttal meg sem kísérelték, hiszen nem állt rendelkezésre a légköri fékezéshez és manőverezéshez szükséges tartalék hajtóanyag.


A Global Xpress műholdas távközlési szolgáltatás. (Fantáziakép: Inmarsat)

A SpaceX idén már hatodik alkalommal végzett indítást, ebből ötször Floridából és egyszer a kalifornaiai Vandenberg Légitámaszpontról. A Kennedy Űrközpont történelmi – az Apollo programban és az űrrepülőgépekhez is használt – 39A startállásából egyébként ez volt a 99. űrindítás. Legutóbb május 1-jén indítottak, legközelebb pedig – ha minden a tervek szerint alakul – június első napján indítanak egy Falcon-9-et. A következő alkalommal a NASA megrendelésére a SpaceX Dragon (CRS-11) teherűrhajója startol a Nemzetközi Űrállomás felé.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024