Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Rekordrakomány Ariane-5-tel
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, Az Ariane rakéták - 2016.06.19 08:30.)

Két távközlési műholdat, közel 11 tonna tömeget állított geostacionárius átmeneti pályára az európai nehézrakéta Francia Guyanából.

A startot Kourouból június 18-án, magyar idő szerint 23:40-kor hajtották végre. Két geostacionárius pályára szánt műhold egyszerre való indítása megszokott az Ariane-5 rakétától, de a mostani alkalommal minden eddiginél nagyobb tömeg került a hordozóeszköz orrkúpja alá: felső pozícióban a nagyobbik műhold az amerikai EchoStar-18 (6,3 tonna), alatta az indonéz BRIsat (3,54 tonna). Az űreszközök egyelőre elnyúlt átmeneti pályára kerültek, ahonnan saját hajtóműveikkel érik majd el az egyenlítői síkban, a felszín felett kb. 36 ezer km magasan húzódó körpályát. A pálya földtávoli pontja nagyjából megegyezik a geostacionárius magassággal, de földközelben a kezdetben csak kb. 250 km magasságig jutnak a holdak. Kezdeti pályahajlásuk 6°.


Felül az orrkúp takarása miatt nem látható az Echostar-18 és a Sylda adapter, amelyeket az összeszereléshez ráhelyeznek a BRIsat műholdra. Az adapterét is beleszámítva összesen 10 731 kg volt a starttömeg, ami nem csak az Ariane-5 számára rekord, de a nyilvánosan hozzáférhető adatokkal rendelkező – azaz nem katonai célú – indítások során semmilyen más rakétával sem állt eddig ilyen nagy tömeg geostacionárius átmeneti pályára. (Kép: ESA / CNES / Arianespace / Photo Optique Video du CSG / J.M. Guillon)

Az EchoStar-18 feladata televíziós műsorok sugárzása lesz az Egyesült Államokban a DISH Network előfizetői számára. A BRIsat az első, kifejezetten banki tranzakciók továbbítására készült műhold. A kiterjedt indonéz szigetvilágban a távoli banki terminálok összeköttetését várják tőle, műholdas távközlési módszerrel. Tulajdonosa a Bank Rakyat Indonesia – innen a nevében a BRI. Mindkét űrszköz gyártója a Space Systems/Loral (Palo Alto), s mindkettő a cég 1300-as sorozatú műholdplatformjára épült.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2018