Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Intelsat-29e
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást - 2016.01.28 08:15.)

Egy újfajta, nagy kapacitású távközlési műhold állt pályára az Ariane-5 rakéta idei első, különleges indításával.

Az európai nehézrakéta magyar idő szerint január 28-án, 0:20-kor emelkedett a magasba Kourouból, az Egyenlítőhöz közeli, európai fennhatóság alá tartozó francia guyanai indítóhelyről. Ebben az évben most használták először a sikeres rakétatípust, „összesítésben” viszont ez volt a 84. repülése. A start különlegessége, hogy a kereskedelmi műholdindítások során 2009 óta most először esett meg, hogy az Ariane-5 csak egyetlen hasznos teherrel az orrkúpja alatt hagyta el a startállást. Általában egyszerre két műholdat juttatnak vele geostacionárius átmeneti pályára.

Az Intelsat távközlésiműhold-üzemeltető vállalat 29e jelzésű űreszköze azért utazott egyedül, mert 2016 elejére nem akadt másik megrendelő, aki társult volna az Ariane-5 indításához, megosztva a helyet és a költségeket. Mivel az Intelsat számára fontos volt az időben történő pályára állítás, ezért úgy döntöttek, hogy nem várnak 2016 közepéig, hanem inkább többet fizetnek a startot szervező Arianespace cégnek.


A rakéta orrkúpja rákerül a minimum 15 éves élettartamra tervezett Intelsat-29e távközlési műholdra. (Kép: ESA / CNES / Arianespace / Photo Optique Video du CSG – P. Piron)

Az Intelsat-29e egy modernizált, megnövelt kapacitású, 6552 kg tömegű űreszköz. Ez az első tagja a vállalat Epic nevű új, legalább hat tagból álló sorozatának, amely 2020-ig kerül majd pályára. A műholdat a Boeing cég gyártotta, és ez az egyik legnagyobb tömegű kereskedelmi távközlési hold, ami valaha épült. Az Intelsat-29e Ku-, Ka- és C-sávban sugároz, fedélzeti kommunikációs berendezéseinek átviteli kapacitása 270 hagyományos transzponderével egyenértékű. Ez 3-5-ször akkora, mint az eddig megszokott távközlési műholdaké. Az Intelsat az újfajta műholdakkal le tudja szorítani a költségeket és új piacokat hódíthat meg.

A most felbocsátott műhold először elnyúlt átmeneti pályára került, ahonnan néhány héten belül eléri a 36 ezer km magasan húzódó geostacionárius körpályát. Állomáshelye 50° nyugati hosszúság fölött lesz, ahonnan Észak- és Dél-Amerika területeit, valamit az Atlanti-óceán térségében vezető forgalmas repülési és hajózási útvonalakat fedi le. Idővel átveszi a 2000-ben indított Intelsat-1R feladatát. Emellett kiváltja az 1998 óta működő Intelsat-805-öt is, amelyet a vállalat egy másik pozícióba irányít át.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024