Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Az első műholdkövető hajó
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, Az űrkutatás 50 éve - 2013.11.01 07:15.)

Történelmi fénykép az idén 50 éve indult amerikai Syncom űrtávközlési programot kiszolgáló úszó követőállomásról.

A Syncom (synchronous communication satellite) program célja volt tesztelni a műholdas távközlést olyan, ún. geoszinkron pályákon keringő műholdakkal, amelyeknek a Föld körüli keringési ideje megegyezik bolygónk tengelyforgási periódusával, vagyis 1 nappal. Mára már az ilyen műholdak igen elterjedtnek számítanak, de fél évszázaddal ezelőtt ki kellett próbálni a gyakorlatban is, hogy az ötlet – amely Arthur C. Clarke-tól származik – működőképes-e. Az első három Syncom műhold ezért kísérleti célból készült.

A Syncom-1-et 1963. február 14-én állították pályára. Ez lett volna a világ első geoszinkron távközlési műholdja, ha sikerül működőképesen elérnie az ehhez szükséges pályamagasságot. Mivel egy elektronikai hiba ezt megakadályozta, az űrtörténelembe e címszó alatt az 1963. július 26-án startolt Syncom-2 került be. Pályája nem az Egyenlítő síkjában húzódott, ezért még nem nevezhetjük geostacionárius műholdnak (ez a geoszinkron pálya egy speciális esete, amikor a Föld felszínéről nézve az égen az űreszköz lényegében állni látszik).

A Syncom-2-vel működésének első évében különböző hang- és üzenetátviteli kísérleteket végeztek, sőt száznál is több esetben nyilvános bemutatókat tartottak. 1963 augusztusában például Kennedy elnök telefonon beszélt Abubakar Balewa nigériai miniszterelnökkel. A kapcsolatteremtésben a lagosi kikötőben horgonyzó U.S.N.S. Kingsport nevű hajó volt segítségükre.


A U.S.N.S. Kingsport 1963-ban épült. (Kép: NASA)

A külön erre a célra készült úszó műholdas távközlési állomáson egy stabilizált, kb. 9 m-es átmérőjű paraboloid antenna volt, ami a képen a fehér, 16 m-es átmérőjű védőkupola miatt nem látható. (A burkolat anyagán természetesen akadálytalanul átjutottak a Syncom-2-vel való kapcsolattartást szolgáló rádióhullámok.)

A Syncom-3, a világ első geostacionárius távközlési holdja 1964. augusztus 19-én indult. Az Egyenlítő fölött, a nemzetközi dátumválasztó vonal közelében (180°-os hosszúságnál) keringett. Pontosabban kering ma is, hiszen bár 1969-ben befejezte működését, a 36 ezer km-es magasságból nem tűnt el. Pozíciója közben azért lassan változik a pályáját perturbáló hatások miatt.


A Syncom-2 műhold. (Kép: NASA)

A három korai kísérleti Syncom műhold teste henger alakú, 71 cm átmérőjű és 39 cm magasságú volt. Starttömegük mindössze 68 kg volt, ami a több tonnás modern távközlési holdakhoz képest igencsak kicsinek számít. A nagyméretű és így érzékeny földi követőantennákra is azért volt szükség, mert a két fedélzeti transzponder csupán 2 W teljesítménnyel sugárzott a Föld felé. A Syncom-2 egyszerre, egy időben csak egyetlen telefonos, vagy 16 távíró (Teletype) kapcsolat kiszolgálására volt alkalmas. A Syncom-3 szélesebb sávú csatornájával már képes volt arra, hogy televíziós adást közvetítsen az Egyesült Államokba az 1964-es tokiói olimpiai játékok idején.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024