Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Új távközlési hold Amerika és Európa szolgálatában
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást - 2013.06.04 13:15.)

Szokatlanul hosszan, különlegesen magasra juttatta a Proton-Briz páros a SES-6 kereskedelmi távközlési műholdat.

A start után 15 és fél órával vált el az űreszköz az orosz Proton-M hordozórakéta Briz-M végfokozatától, miután az rendben végrehajtotta mint az öt tervezett pályamódosító manőverét. A luxemburgi székhelyű SES műholdüzemeltető cég SES-6 jelzésű műholdja június 3-án, magyar idő szerint 11:18-kor emelkedett a magasba a kazahsztáni Bajkonurból. A startot az ILS (International Launch Services) vállalat szervezte, amely az orosz Proton hordozórakéták kereskedelmi hasznosítását intézi. A mostani volt az ILS 81. indítása Protonnal, a sorozat már 17 évre nyúlik vissza. Csak idén már négy startot teljesítettek.

A SES-6 ún. szuperszinkron átmeneti pályára állt, amelynek a földtávoli pontja jóval magasabban van, mint a geoszinkron pálya kb. 36 ezer km-es magassága. A komplikált manőversorozattal azt szerették volna elérni, hogy a műhold fedélzeti hajtóanyagából minél kevesebb fogyjon, mire az Egyenlítő fölött húzódó geostacionárius körpályára manőverezi magát. Ez később a működési élettartama szempontjából lehet fontos, amit 15 évesre terveznek. Az űreszközt, amely a SES flottájának sorrendben már az 53. tagja, az EADS Astrium építette. Feladata a kiöregedő NSS-806 műhold feladatainak átvétele, egyúttal a távközlési kapacitások növelése 40,5° nyugati hosszúság fölött. (A régi műhold, még Intelsat-806 néven, 1998 februárjában állt pályára.) A SES-6 lefedettségi területe Európa, Észak-, Közép- és Dél-Amerika. A kábeltelevíziós szolgáltatók a C-sávú transzponderek révén több csatornához jutnak. A Ku-sávban közvetlen televíziós műsorszórást végez a műhold. Az Atlanti-óceán fölött a tengeri és légi közlekedést is segíti távközlési szolgáltatásokkal.


Az Eurostar E3000 platformra épített SES-6 starttömege 6,1 t volt, napelemeinek fesztávolsága 40 m. A SES a mostanival együtt már hat ilyen platformra épített űreszközzel rendelkezik, a legutóbbi a tavaly szeptemberben indított Astra-2F volt, és három továbbinak a gyártása folyik. (Fantáziakép: EADS Astrium)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024