Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Japán és vietnami távközlési hold indult
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást - 2012.05.17 07:15.)

A pályára állítás feladatát egy európai Ariane-5 hordozórakéta hajtotta végre, teljes sikerrel.

Magyar idő szerint már május 16-án 0:13-kor (a helyszínen, a francia guyanai Kourou űrközpontban még 15-én) újból, idén másodszor a magasba emelkedett az európai Ariane-5 nehézrakéta. A mostani kereskedelmi start alkalmával – a megszokott konfigurációban – egyszerre két távközlési műholdat indítottak, amelyek rövid időn belül geostacionárius pályára kerülnek, s a megfelelő tesztidőszak után megkezdik szolgálatszerű működésüket. A két műhold együtt 7563 kg-ot tett ki, az adapterek tömege 818 kg volt. Így állt össze a teljes 8381 kg-os starttömeg.


A VA206 jelű repülés volt az Ariane-5 rakétatípus 62. startja, sorrendben a 48. sikeres. A hibátlan sorozat közel egy évtizede tart. (Kép: Arianespace)

A két felbocsátott műhold, a japán megrendelésre készült JCSAT-13 és a vietnami tulajdonú Vinasat-2 ezúttal szinte olyan volt, mint két tojás. Hasonlóságuk oka, hogy mindkettőt az amerikai Lockheed Martin cég gyártotta, az A2100 jelzésű műholdplatformját alapul véve. A japán űreszköz közvetlen televíziós műsorszóró szolgáltatást nyújt majd, vietnami társa emellett távközlési adatok átvitelében is szerepet kap. A gyártó Lockheed Martin számára a mostani start egyben jeles jubileum is volt. Most repült ugyanis a századik és százegyedik kereskedelmi távközlési holdjuk. A történet még 1975-ben, a SATCOM-1 hold felbocsátásával kezdődött.


A 44 Ku-sávú transzponderrel felszerelt JCSAT-13 tervezett élettartama 15 év. A 124° keleti hosszúság fölötti geostacionárius pozícióban az 1999-ben indított, így már kiszolgáltnak számító JCSAT-4A feladatát veszi át. Lefedettségi területe, ahová a tévéműsorokat továbbítani tudja, Japán és Délkelet-Ázsia lesz.

A Vinasat-2 131,8° keleti hosszúság fölé igyekszik. Ugyancsak 15 év hasznos élettartamot várnak el tőle. Vietnam és a környező országok műholdas távközlési kapacitását növeli majd, fedélzetén 24 Ku-sávú transzponderrel. A vietnami állami postai és távközlési szolgáltató első műholdját, a Vinasat-1-et 2008 áprilisában állították pályára.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024