Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Öt hónap után megint Ariane-5
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, A nemzetbiztonságért , Az Ariane rakéták - 2010.05.22 18:30.)

Az európai nehézrakéta egy kereskedelmi és egy katonai távközlési műholdat állított pályára.

Ez volt az Ariane-5 rakétatípus jubileumi, ötvenedik indítása. A startra szokás szerint Dél-Amerikából, a Francia Guyana atlanti-óceáni partvidékén fekvő Kourou űrközpontból került sor, közép-európai idő szerint május 22-én, éjfél után mindössze 1 perccel (a helyszínen ekkor még május 21., péntek este volt).


(Kép: Arianespace)

A mostani start közel két hónapos késést szenvedett, így ebben az évben most először tudták használni az Ariane-5 rakétát. Legutóbb közvetlenül az indítási kísérlet előtt merültek fel műszaki problémák, amelyek miatt az Arianespace vállalat elrendelte a program minőség-ellenőrzési eljárásainak átvizsgálását. Bár a teljes vizsgálat még tart, a geostacionárius pályára szánt két új műhold felbocsátása elől mostanra elhárultak az akadályok.

Az első űreszköz, az 5,5 t tömegű Astra-3B televíziós műsorszóró műhold alig fél órával a felemelkedés után vált el a hordozóeszköztől. Hat perccel később ugyanez történt a német fegyveres erők megrendelésére készült COMSATBw-2 műholddal.


Astra-3B. (Fantáziakép: Astrium)

Az Astra-3B közvetlenül a háztartásokba sugároz majd tévéadásokat, egész Európa területére, Spanyolországtól a Fekete-tengerig. Geostacionárius pozíciója 23,5° keleti hosszúság fölött lesz. Szélessávú internetes adatátviteli szolgáltatást is nyújt majd. Összesen 60 Ku-sávú és 4 Ka-sávú transzponderrel szerelték fel. Tervezett élettartama 15 év. Ez a luxemburgi székhelyű üzemeltető SES Astra eddigi egyik legnagyobb műholdja, az 1990-es években felbocsátott Astra-1E és Astra-1G szerepét veszi majd át. Jelenleg a 23,5° keleti hosszúsági pozícióból több mint 400 különböző rádió- és tévéadást sugároznak mintegy 2,9 millió európai háztartásba.

A COMSATBw-2 egy közel azonos, tavaly októberben felbocsátott német katonai távközlési műholdhoz csatlakozik. A mintegy 2,5 tonnás űreszköz társával együtt a német hadsereg és kormányzati szervek titkos adatforgalmának zavartalan lebonyolítását biztosítja majd, beleértve a hang- és képátvitelt is. Lefedettségi területük Amerikáról a Távol-Keletig húzódik. Maga a COMSATBw-2 Európát és Afrikát szolgálja ki, a 13,2° keleti hosszúság fölötti geostacionárius pozícióból, a remények szerint 15 éven át.


Két COMSATBw műhold a Föld körül. Ennyire azért nincsenek közel egymáshoz... (Fantáziakép: Astrium)

2003 óta a mostani volt az Ariane-5 sikeres startjai közül egyhuzamban a harminchatodik. Az Arianespace a késés után most fel kell gyorsítsa a tempót, hogy tartani tudja az idénre tervezett hét Ariane-5 indítást. A következő start június végére várható, az Arabsat-5A műsorszóró és COMS-1 dél-koreai meteorológiai és kommunikációs műholddal.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024