Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Eutelsat-W7
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást - 2009.11.24 19:30.)

Az új európai távközlési műhold Proton hordozórakétával indult Bajkonurból

A start november 24-én, magyar idő szerint 15:19-kor történt. Több órán át tartó közös repülés és pályaemelő illetve pályahajlás-csökkentő manőverek után Briz-M végfokozat éjfél után fél órával fogja végső, elnyúlt átmeneti pályára állítani az űreszközt, ahonnan az idővel kör alakú geostacionárius pályára (a 36° keleti hosszúság fölé) emelkedik majd.

A párizsi székhelyű üzemeltető vállalat, az Eutelsat W7 jelű műholdjának tömege 5,6 tonna. Ez a cég flottájának eddigi legnagyobb teljesítményű tagja, 70 Ku-sávú transzponderrel. Digitális adat- és videóátvitelre használják majd, oroszországi, európai, közép-ázsiai, közép-keleti és afrikai megrendelők kiszolgálására.


A 15 év működési élettartamra tervezett Eutelsat-W7, még a szerelőcsarnokban. (Kép: Thales Alenia Space)

A start kevesebb mint három hónappal azután történt, hogy a Proton indításait értékesítő ILS (International Launch Services) cég átvette a W7 startjára vonatkozó szerződést a csődvédelembe menekült Sea Launch vállalattól. Segített a gyorsasághoz, hogy a műhold eredetileg is Proton rakétát használt volna, aztán mégis áttették a Sea Launch-hoz (a W2A helyett, amit az Eutelsat elvitt onnan). Végül most visszatértek a Protonhoz. Az Eutelsat műholdrendszerének jelentős kiterjesztése folyik: 2008 és 2011 között összesen kilenc új űreszközzel frissül a flotta.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024