Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
Ózonlyuk helyzetkép Ami egy évtized alatt tönkrement, fél évszázad alatt helyrehozható. Talán. Ha minden jól megy. Az ózonrétegről és az Antarktisz fölött évről évre megjelenő ózonlyukról, pontosabban az ózonréteg elvékonyodásáról van szó. A jelenséget műholdas mérésekkel az 1970-es években vették észre. Hamar rájöttek, hogy az ózonmolekulákat a légkörbe kerülő szennyező anyagok, elsősorban a halogénezett szénhidrogének (CFC-gázok) roncsolják. Az 1980-as években a kérdés az érdeklődés középpontjába került, aminek köszönhetően 1987-re megszületett a CFC-gázok légkörbe juttatását korlátozó nemzetközi szerződés, az úgynevezett montreali jegyzőkönyv. Ma már kijelenthetjük, hogy a helyzet nem romlik tovább, legalábbis úgy tűnik, hogy az 1990-es évek közepe óta a helyet stabilizálódott. Az ózonlyuk ugyan továbbra is minden évben megjelenik, de legalább nem nő a kiterjedése a korábbi évekhez képest. Optimistábbak az enyhe javulás jeleit is kiolvashatják az adatokból. Ha a modellszámítások helytállóak, talán évszázadunk végére „befoltozhatjuk az ózonlyukat”.
Az ózonlyuk kiterjedése 1979. szeptember 17-én. (Kép: NASA GSFC)
Az ózonlyuk kiterjedése 2016. október 1-jén. (Kép: NASA GSFC)
Ezt a folyamatot mutatjuk be a NASA Scientific Visualization Studio, illetve más NASA források grafikái, animációi alapján. Annyit érdemes előre bocsátani, hogy a légköri ózon mennyiségét az úgynevezett Dobson-egységekben mérik. 1 Dobson-egység (DU) annyi ózonnak felel meg a légkör egy teljes függőleges oszlopában, amelyik az oszlop alján, a felszínen, normál állapotban 0,01 mm vastag gázréteget alkotna. Szemléletesebb arra hivatkozni, hogy a földi légkör normális ózontartalma 300 DU körüli. Az ózonlyuk meghatározásához viszonyítási alapként a 220 DU szintet választották, mert az 1979 előtt végzett ózonmérések idején soha, sehol nem mértek 220 DU-nál alacsonyabb ózontartalmat. Ennek megfelelően az ózonlyuk nagyságát a 220 DU-nak megfelelő szintvonallal körülhatárolt területtel adják meg. Amint az ábráról látható, volt alkalom, amikor ennek a határnak csak a felét érte el az ózon mennyisége.
Az ózonlyuk 1979–2013 közötti kiterjedését bemutató animáció. Minden évből annak az általában októberi napnak az adatait vették figyelembe, amelyik napon az adott évben a legnagyobb volt az ózonlyuk. (Forrás: NASA EO, Jesse Allen; felhasznált képek: Ozone Hole Watch)
Az ózonlyuknak nevezett jelenséget leíró néhány paraméter változása 2016-ban, illetve 1979 és 2016 között. Balra fent: az ózonlyuk kiterjedése millió km2-ben, vagyis az a terület, ahol az ózon mennyisége 220 Dobson-egység alatt marad, 2016. július 1. és december 5. között. Balra középen: az ózon minimális napi mennyisége Dobson-egységben. Az évi minimum október 1-jén volt, 114 Dobson-egységgel. Balra lent: a sztratoszféra minimumhőmérsékletének változása (kelvin). Jobbra fent: az ózonlyuk átlagos területe minden év szeptember 7. és október 13. közötti időszakában, millió km2-ben, 1979 és 2016 között. Az ózonlyuk 2006-ban volt a legnagyobb kiterjedésű, 27 millió km2. Jobbra lent: az ózon évenkénti minimális szintje Dobson-egységben, 1979 és 2016 között. A lenti három földgömb az ózonlyuk állapotát mutatja az 1979., 1996. és 2016. években. (Kép: NASA GSFC)
Az 1990-es évek közepén megállt az ózonréteg vékonyodása, a helyzet stabilizálódott. A montreali jegyzőkönyv előírásait alapul vevő modellszámítások szerint az ózonréteg 2075 körül érheti el újra az 1980 előtti állapotát. A négy földgömbön az adott években az Antarktisz fölötti, októberi átlagos helyzet látható. Az 1971-es és a 2006-os ábra a NASA Nimbus–4 műholdjának ibolyántúli műszere mérései, illetve az Aura műhold ózonmérő műszere adatai alapján készült. A jövőt ábrázoló két kép a NASA modellszámításai eredményét mutatja. A görbén a fehér pontok az Antarktisz fölötti októberi átlagot mutatják az egyes években, a piros vonal a fehér pontokra illesztett, simított görbe. A függőleges tengely beosztása Dobson-egységekben. (Kép: NASA GSFC; Eric R. Nash, NASA/GSFC SSAI és Paul A. Newman, NASA/GSFC, Ozone Hole Watch)
| |||
|