Ózonlyuk helyzetkép
(Rovat: Környezetünk védelme - 2017.10.07 07:15.)

Ami egy évtized alatt tönkrement, fél évszázad alatt helyrehozható. Talán. Ha minden jól megy.

Az ózonrétegről és az Antarktisz fölött évről évre megjelenő ózonlyukról, pontosabban az ózonréteg elvékonyodásáról van szó. A jelenséget műholdas mérésekkel az 1970-es években vették észre. Hamar rájöttek, hogy az ózonmolekulákat a légkörbe kerülő szennyező anyagok, elsősorban a halogénezett szénhidrogének (CFC-gázok) roncsolják. Az 1980-as években a kérdés az érdeklődés középpontjába került, aminek köszönhetően 1987-re megszületett a CFC-gázok légkörbe juttatását korlátozó nemzetközi szerződés, az úgynevezett montreali jegyzőkönyv. Ma már kijelenthetjük, hogy a helyzet nem romlik tovább, legalábbis úgy tűnik, hogy az 1990-es évek közepe óta a helyet stabilizálódott. Az ózonlyuk ugyan továbbra is minden évben megjelenik, de legalább nem nő a kiterjedése a korábbi évekhez képest. Optimistábbak az enyhe javulás jeleit is kiolvashatják az adatokból. Ha a modellszámítások helytállóak, talán évszázadunk végére „befoltozhatjuk az ózonlyukat”.

Az ózonlyuk kiterjedése 1979. szeptember 17-én. (Kép: NASA GSFC)

Az ózonlyuk kiterjedése 2016. október 1-jén. (Kép: NASA GSFC)

Ezt a folyamatot mutatjuk be a NASA Scientific Visualization Studio, illetve más NASA források grafikái, animációi alapján. Annyit érdemes előre bocsátani, hogy a légköri ózon mennyiségét az úgynevezett Dobson-egységekben mérik. 1 Dobson-egység (DU) annyi ózonnak felel meg a légkör egy teljes függőleges oszlopában, amelyik az oszlop alján, a felszínen, normál állapotban 0,01 mm vastag gázréteget alkotna. Szemléletesebb arra hivatkozni, hogy a földi légkör normális ózontartalma 300 DU körüli. Az ózonlyuk meghatározásához viszonyítási alapként a 220 DU szintet választották, mert az 1979 előtt végzett ózonmérések idején soha, sehol nem mértek 220 DU-nál alacsonyabb ózontartalmat. Ennek megfelelően az ózonlyuk nagyságát a 220 DU-nak megfelelő szintvonallal körülhatárolt területtel adják meg. Amint az ábráról látható, volt alkalom, amikor ennek a határnak csak a felét érte el az ózon mennyisége.

Az ózonlyuk 1979–2013 közötti kiterjedését bemutató animáció. Minden évből annak az általában októberi napnak az adatait vették figyelembe, amelyik napon az adott évben a legnagyobb volt az ózonlyuk. (Forrás: NASA EO, Jesse Allen; felhasznált képek: Ozone Hole Watch)

Az ózonlyuknak nevezett jelenséget leíró néhány paraméter változása 2016-ban, illetve 1979 és 2016 között. Balra fent: az ózonlyuk kiterjedése millió km²-ben, vagyis az a terület, ahol az ózon mennyisége 220 Dobson-egység alatt marad, 2016. július 1. és december 5. között. Balra középen: az ózon minimális napi mennyisége Dobson-egységben. Az évi minimum október 1-jén volt, 114 Dobson-egységgel. Balra lent: a sztratoszféra minimumhőmérsékletének változása (kelvin). Jobbra fent: az ózonlyuk átlagos területe minden év szeptember 7. és október 13. közötti időszakában, millió km²-ben, 1979 és 2016 között. Az ózonlyuk 2006-ban volt a legnagyobb kiterjedésű, 27 millió km². Jobbra lent: az ózon évenkénti minimális szintje Dobson-egységben, 1979 és 2016 között. A lenti három földgömb az ózonlyuk állapotát mutatja az 1979., 1996. és 2016. években. (Kép: NASA GSFC)

Az 1990-es évek közepén megállt az ózonréteg vékonyodása, a helyzet stabilizálódott. A montreali jegyzőkönyv előírásait alapul vevő modellszámítások szerint az ózonréteg 2075 körül érheti el újra az 1980 előtti állapotát. A négy földgömbön az adott években az Antarktisz fölötti, októberi átlagos helyzet látható. Az 1971-es és a 2006-os ábra a NASA Nimbus–4 műholdjának ibolyántúli műszere mérései, illetve az Aura műhold ózonmérő műszere adatai alapján készült. A jövőt ábrázoló két kép a NASA modellszámításai eredményét mutatja. A görbén a fehér pontok az Antarktisz fölötti októberi átlagot mutatják az egyes években, a piros vonal a fehér pontokra illesztett, simított görbe. A függőleges tengely beosztása Dobson-egységekben. (Kép: NASA GSFC; Eric R. Nash, NASA/GSFC SSAI és Paul A. Newman, NASA/GSFC, Ozone Hole Watch)