Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Csökkenő tüzek
(Rovat: Környezetünk védelme - 2017.09.18 10:15.)

Évről évre csökken a felégetett területek nagysága. Nem mindenütt, de sajnos éppen ott, ahol a tüzekre amúgy nagy szükség lenne.

Változik a megélhetés módja Dél-Amerika trópusi őserdői peremvidékén, az eurázsiai sztyeppéken és Afrika szavannáin, ami megváltoztatja a tájat és az évente felégetett területek nagyságának folyamatos csökkenését idézi elő, legalábbis erről tanúskodnak a NASA Goddard Űrközpontja szakembereinek műholdas adatokon alapuló vizsgálatai. Az említett területeken a nomád életmód helyét egyre inkább az intenzív mezőgazdasági művelés veszi át, ami az égetés csökkenését eredményezi.



Burkina Faso és Benin egy részét mutató Landsat űrfelvételek. A két kép 1987-ben, illetve 2016-ban készült. A 2016-os felvételen a tüzek a szavanna védett területén figyelhetők meg, a mezőgazdasági művelés alatt álló területeken viszont nem. A kutatók műholdas adatok alapján az egész világra kiterjedően vizsgálták a tüzek gyakoriságát és kiterjedését. (Képek: Landsat / NASA; a NASA lent hivatkozott cikkében a két kép egyesítve is látható, ahol a felvételeket csúszkával váltogathatjuk.)

A kutatók megállapítása szerint 18 év alatt, 1998 és 2015 között világviszonylatban mintegy 24%-kal csökkent a felégetett terület. Amint az elemzésük alapján összeállított térképen és animáción látható, bizonyos területeken ugyan nő a felégetett terület nagysága (piros), másutt azonban csökken, de összességében a tendencia csökkenő. A változások évente néhány százalékot tesznek ki. A felégetett terület nagysága legerőteljesebben a szavannákon és a füves pusztákon csökkent, ahol viszont a tüzek létfontosságúak az egészséges ökoszisztéma fenntartásához és az élőhelyek megőrzéséhez. Vizsgálatukhoz elsősorban a NASA Terra és Aqua műholdjainak MODIS közepes felbontású képalkotó spektrométerével készített felvételeket használták. A műholdas adatokat összevetették a népességre, a mezőgazdasági termelés struktúrájára, az állatállomány nagyságára és a nemzeti jövedelemre vonatkozó adatokkal.

Afrikában jellemzően évente akkora területet égetnek fel, mint az Egyesült Államok kontinentális területének a fele. A szavannai életmódhoz hozzátartozik a legelők felgyújtása, hogy a föld termékeny maradjon és eltüntessék a cserjéket. Ahogy azonban ezek a közösségek állandó házakba, falvakba költöznek, egyre csökken az égetés alkalmazása. 2015-re Afrika szavannáin 700 000 km2-rel csökkent a felégetett területek nagysága.


A felégetett területek nagyságának 1998–2015 közötti, évenkénti átlagos változását mutató térkép. A Csendes-óceánra helyezett diagram a terület évenkénti változását és a változás trendjét mutatja, a függőleges tengelyen ezer km2-ekben megadva. (Kép: NASA GSFC / Hyperwall)

Az esőerdőknél és más, az Egyenlítőhöz közeli, nedves területeken viszont ezzel ellentétes folyamatokat tapasztaltak. A trópusi őserdőkben ritkák a természetes eredetű tüzek, de ahol az emberek letelepednek, ott gyakran felégetik az őserdőt, hogy településeik és a mezőgazdasági művelés számára területet szabadítsanak fel. Miután létrehozták a településeket, és intenzívebbé válik a mezőgazdaság, ott is csökkenni kezd a felégetett terület. Az emberi tevékenység okozta változások a szavannákon, a füves pusztákon és a trópusi őserdőkben olyan jelentősek, hogy hatásuk felülmúlja azt, hogy a hőmérséklet globális emelkedése miatt nagyobb a természetes eredetű tüzek valószínűsége. Utóbbi hatás inkább csak a magasabb földrajzi szélességeken, például Kanadában és az USA nyugati területein mutatkozik meg.

A szavannákon a változás egyértelműen káros. Az égetés elmaradása miatt kedvezőek a körülmények a fák és a bokrok elterjedéséhez, ami csökkenti a nyílt, füves puszták területét, márpedig az utóbbiak a nagytestű emlősök, többek közt az elefántok, az orrszarvúk és az oroszlánok legfontosabb élőhelyei. Az eddigi egyensúlyt az élőhelyek között évezredek óta éppen a szavannák rendszeres égetése tartotta fenn.


Az 1998 és 2015 közötti változásokat évenkénti lépésekben mutató animáció egy képe. (Forrás: NASA GSFC / Hyperwall)

Természetesen a felégetett területek csökkenésének előnyei is vannak, mindenekelőtt az, hogy csökken a légkörbe jutó szén-dioxid mennyisége, amint arról a NASA más műholdjainak mérései tanúskodnak. A felégetett terület 24%-os csökkenése körülbelül 7%-kal növelte a világ vegetációjának képességét, hogy elnyelje a fosszilis tüzelőanyagok elégetése és a földhasználat változásai miatt a légkörbe kerülő szén-dioxidot. A kutatók véleménye szerint ez a hatás olyan jelentős, hogy azt az éghajlat és a szén körforgása előrejelzésére használt modellekben is figyelembe kellene venni.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024