Rekordnagyságú ózonhiány a Déli-sarkvidék felett
(Rovat: Környezetünk védelme, Envisat - 2006.10.16 07:51.)

Az Envisat mérései alapján a 2006-ban mért magaslégköri ózonveszteség minden eddigit felülmúlt.

Az ózonveszteséget a Déli-sarkvidék felett elvékonyodó ózonréteg (az ún. ózonlyuk) területének és mélységének meghatározása alapján becsülik. Az ózonlyuk idén 28 millió négyzetkilométer kiterjedésű, majdnem akkora, mint a rekordot jelentő 2000. évben. A 2000-es adatok szerint az ózonveszteség 39 millió tonna volt, idén október elején már 40 milliónál jártunk.

Szeptember 25-i pillanatfelvétel az Antarktisz feletti ózonlyukról. A színskála magyarázata alul látható. A Dobson-egység (DU) az ózonréteg oszlopsűrűségét adja meg: ha egy adott alapterületű levegőoszlopban levő összes ózont a Föld felszínére gyűjtenénk, 1 DU-nak megfelelő gáz 1 atmoszféra nyomáson, 0°C hőmérsékleten 0,01 mm vastag réteget képezne. A földi légkör normális ózontartalma 300 DU körüli oszlopsűrűségnek felel meg, a mostani csökkenés helyenként meghaladja a 100 DU-t. (Kép: KNMI/TEMIS; egy hosszabb időt felölelő animáció a lent megadott linkről érhető el)

A háromatomos oxigénmolekulák lebomlását gyorsítja, ha a sztratoszférában igen alacsony a hőmérséklet, majd igen erős a napsugárzás. A déli féltekén a tél folyamán a sarkvidéki légtömegek nem tudnak keveredni a közepes szélességek fölött levő levegővel. A téli sötétben kialakult, magas klórtartalmú, izolált légtömeg a tavasz beköszöntével erős ultraibolya sugárzásnak van kitéve, s megindul az ózon bomlása.

A sztratoszférában, 25 km körüli magasságban található ózon szerepe, hogy megvédjen bennünket (és az élővilágot) a Napból érkező káros ultraibolya sugárzás jelentős részétől. Az elmúlt évtizedben a globális magaslégköri ózonmennyiség évi 0,3%-os csökkenést mutatott, megnövelve ezzel a bőrrák, a szembetegségek kockázatát. Az ózonréteg vékonyodását a természetes időjárási folyamatok mellett elősegítik a légkörbe juttatott, klórkibocsátást jelentő szennyező anyagok (klór-fluor-karbonok, CFC). Bár ezeknek a használatát az 1987-es Montreali Jegyzőkönyv nyomán sikerült visszaszorítani, a légkörből még mindig nem tűntek el...

Az először 1985-ben észlelt ózonlyuk általában novemberig vagy decemberig marad fenn, amikor megkezdődik az egyenlítői vidékek felett nagy mennyiségben képződő ózon beáramlása.

A méréseket az ESA Envisat földmegfigyelő mesterséges holdjának műszereivel készítették, az európai GMES program keretében. Az Envisat gyors és rendszeres adatai lehetővé teszik, hogy szolgálatszerűen előre jelezhessék a földfelszíni ultraibolya sugárzás mértékét. A hosszú időre kiterjedő műholdas mérések azért is nagyon fontosak, hogy megjósolhassák a több évtizedes trendeket. A jelenlegi számítások szerint a sztratoszférikus ózonréteg talán csak 2060 utánra állhat helyre – feltéve hogy addig az emberiség nem ront el megint valamit...