Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

35 éves az ESA Alapokmánya
(Rovat: Kontinensünk űrtörténelme, Európai űrpolitika - 2015.10.30 07:15.)

40 éve írták alá, 35 évvel ezelőtt lépett hatályba az ESA Alapokmánya. Négy időközben elfogadott kiegészítéssel ma is ez szabja meg a szervezet működését.

Amint arról korábbi cikkünkben megemlékeztünk, májusban volt 40 éve, hogy a tíz alapító ország (Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Spanyolország, Svédország, Svájc és az Egyesült Királyság) képviselői aláírták az Európai Űrügynökség (ESA) Alapokmányát (Convention), míg Írország képviselője csak 1975. december 31-én írta alá a dokumentumot.


Az ESA Alapokmányának 40 évvel ezelőtti ünnepélyes aláírása (Párizs, 1975. május 30.). (Kép: ESA)

Ettől kezdve az ESA öt éven keresztül „de facto” működött, ugyanis az Alapokmány csak akkor lépett hatályba, amikor a tíz alapító állam mindegyike ratifikálta a nemzetközi szerződést. A jogi procedúra az egyes országokban 1976–1980 között ért véget. Tizedikként Franciaország helyezte letétbe a ratifikációs okmányt, 1980. október 30-án, ezzel lépett hatályba éppen 35 évvel ezelőtt az Alapokmány (Írország 1980. decemberében csatlakozott).


Az ESA Alapokmányának eredeti példányai. (Kép: ESA)

Néhány év elteltével megkezdődött az ESA bővítése (Ausztria, Norvégia, Finnország, Portugália), majd nem sokkal az EU 2004-es bővítése előtt hirtelen felvették az EU „régi” tagjai közül azt a két országot (Görögországot és Luxemburgot), amelyek még nem voltak ESA-tagok. E két ország tagsága 2005-ben vált hatályossá. Időközben az ESA – több érintett ország kezdeményezésére, egy 1999-es budapesti tanácskozás nyomán – 2001. március 21-én született döntésével létrehozta az európai együttműködő állam intézményét (ECS). Az ECS programhoz elsőként hazánk, tizedikként pedig idén tavasszal Bulgária csatlakozott. Közben az ECS országok közül négy már teljes jogú tag lett (Csehország, Románia, Lengyelország, és idén szeptembertől Észtország), egy pedig belépőfélben van (Magyarország napokon belül hivatalosan is taggá válik), így a PECS program jelenleg öt tagországgal működik (Szlovénia, Lettország, Litvánia, Szlovákia és Bulgária).

Az Alapokmányt a Miniszteri Tanács, illetve a Tanács négy alkalommal módosította. Ezen kívül azt a folyamatos működést biztosító számos részletes szabályozás egészíti ki, például a pénzügyi, munkaügyi, szerződéskötési, adatpolitikai, szellemi tulajdonvédelmi stb. szabályozás.

Az Alapokmány (amely a lent megadott linkekről az ESA három hivatalos nyelvén, angolul, franciául és németül letölthető) egy rövid bevezető után 26 tömör cikkben foglalja össze a működés alapelveit, amit a függelékekben további 20 cikk egészít ki. Részletesen szabályozza a pénzügyi hozzájárulás elveit a kötelező és az önkéntes programok esetében, valamint meghatározza az iparpolitika alapját. Utóbbi az ESA legfőbb sajátossága, amelynek lényege az úgynevezett földrajzi visszatérítés elve (más szóhasználattal fair return, azaz igazságos visszatérítés). Ennek értelmében minden tagállam ipara az ország által befizetett hozzájárulás arányában vehet részt az egyes programok megvalósításában.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024