Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

20 éve indult a Giotto a Halley-üstökös felé
(Rovat: Kontinensünk űrtörténelme, Űrcsillagászat Európában - 2005.07.02 08:28.)

Az első európai üstökösszonda 1985. július 2-án startolt, majd alig egy év múlva kevesebb mint 600 km-re megközelítette a híres üstököst. Sőt 1992-ben még egy „jutalomjátékra” is futotta...

A Halley-üstökös 1986-os napközelsége soha nem látott aktivitásra ösztönözte a világ űrkutató nagyhatalmait. A szovjetek két szondát indítottak (VEGA-1 és -2), amelyek először a Vénuszt is szemügyre vették. (A VEGA programból magyar kutatók, a KFKI és a BME kutatói is kivették a részüket.) A japánok két kis szondát (Szakigake és Szuiszei) szenteltek a Halley-nek. Az amerikaiak – bár külön e célra nem építettek űreszközt – az ISEE-3 napszélkutató szondát ICE-re átkeresztelve „irányították át” a feladatra. (Végül ez a szonda volt az első az űrtörténelemben, amely egy üstököst, a Giacobini-Zinnert megközelítette.)


A Halley-üstökös 1986-os napközelsége alkalmából kiadott magyar bélyegsorozat. A Giotto-bélyeg a bal alsó sarokban látható. A páduai Santa Maria all Arena kápolna XIV. század eleji freskóján, amelyet Giotto di Bondone festett, a művész a betlehemi csillagot az 1301-ben visszatért Halley-üstökössel azonosította.

Az ESA Giotto szondája épp húsz éve indult Kourou-ból Ariane-1 rakétával. 1986. március 13-án lépett be a Halley-üstökös kómájába, ahol képeket készített és fizikai méréseket végzett. Az alábbi képen az üstökös kb. 16 × 8 × 8 km-es magja látható. A nagy (közel 70 km/s) relatív sebességgel becsapódó porrészecskék miatt kevés remény volt arra, hogy az űreszköz épségben átvészeli a megközelítést. A tizenegy fedélzeti műszerből nyolc mégis üzemképes maradt - sajnos a kamera nem. Mindennek jóval később lett csak jelentősége, hiszen a szondát röviddel a Halley vizsgálatának befejezése után kikapcsolták, hibernálták. Mivel az eredeti 68 kg hajtóanyagnak csak mintegy tíz százaléka fogyott el, a pályát módosították. Ekkor már vizsgálták a szakértők egy meghosszabbított küldetés lehetőségét...


Napra pontosan 5 évvel a start után, 1990-ben a Giotto mintegy 23 ezer km-re megközelítette a Földet, hogy a hintamanőver révén friss lendülethez jutva elinduljon második célpontja, a Grigg-Skjellerup-üstökös felé. Ez egy viszonylag jól ismert üstökös volt, amelyet alig két héttel napközelsége előtt, aktivitásának csúcsán lehetett elérni. A Halley-vel ellentétben az üstökösöknek egy másik, kevésbe aktív típusát képviselte. A szonda földközelsége idejére újra fel kellett éleszteni a fedélzeti berendezéseket, ami nem volt rutinfeladat, hiszen a nagy átmérőjű antennája nem mutatott a Föld felé. Végül a NASA hatalmas, 70 m-es DSN (Deep Space Network) rádióantennái segítségével juttattak parancsokat a mindössze 20 cm-es kisebbik fedélzeti antennán keresztül az űrszondára. A négy éves kényszerpihenő sem múlt el nyomtalanul, az akkumulátorok szavatossági ideje például rég lejárt, használhatatlanok voltak. A napelemeket viszont rendben találták. 1990. július 23-án újra hibernálták a szondát, hogy két évig zavartalanul folytathassa útját a második célpont felé.

E sorok írójának maradandó élménye volt, amikor 1992-ben az ESA ösztöndíjával a darmstadti irányító központban (ESOC) dolgozott, s július 10-én személyesen részt vehetett a Grigg-Skjellerup megközelítése alkalmából rendezett „házi ünnepségen” és közvetítésen. Az ESOC szakemberei sokat dolgoztak a szonda felélesztésén, ezért érthető volt az az emelkedett hangulat, ahogyan a sikerről szóló híreket fogadták. A tervek szerint az üstököst a lehető legjobban meg kellett közelíteni. Elvileg akár az ütközést sem zárták ki, persze ennek minimális volt a valószínűsége. (Még két nap, és a NASA Deep Impact szondája remélhetőleg megvalósítja ezt a fajta – ezúttal célzott – találkozást a Tempel-1-gyel!)

Működő kamera híján a Grigg-Skjellerup magjától való távolságot csak becsülni lehetett, az kb. 200 km volt a legnagyobb közelség idején (kevesebb tehát, mint a Halley-üstökösnél). A megközelítés előtt, alatt és után mérték a mágneses teret, vizsgálták az üstökös környezetében levő gázt és port. Kiderült például, hogy a kóma jóval nagyobb volt, mint gondolták. Érdekesség, hogy a pordetektor csak a legnagyobb közelség után 10 másodperccel észlelte az első beütést, akkor viszont egy 30 milligrammos, 3 mm-es „óriási” szemcse találta el.

Teljesítménye alapján a Giotto egy rendkívül sikeres űrszonda volt. Ami pedig a Grigg-Skjellerup menetrenden kívüli vizsgálatát illeti, minden bizonnyal a legolcsóbb bolygóközi küldetés is! Az európai űrkutatók pedig kedvet kaptak az üstökösök tanulmányozására - ezt a tavaly indult nagyszabású Rosetta-program bizonyítja.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024