Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Sarló-kalapács a Holdon: 45 éve startolt a Lunyik-2
(Rovat: Kontinensünk űrtörténelme, Távoli világok kutatói - 2004.09.13 07:48.)

A Szputnyik-1 után alig két év telt el, amikor az űrnagyhatalmak célpontja a Hold lett. A versengés célja egy űrszonda eljuttatása lett a Holdra. Persze ez akkoriban még csak egy becsapódással érhetett véget, de mégis lélektani jelentősége volt, kinek a szondája váj először krátert a Hold köntösén.

Nos, az első menetet a Szovjetunió nyerte...

1959-ben még csak tucatnyi ember alkotta szerkezet jutott el az űrbe, de a stratégák már merész célokat tűztek ki a tudósok elé. Bár még az első kozmikus sebességet is éppen csak sikerült legyőzni, de a cél máris a Hold lett. A Szovjetunió egy új típusú szondával, a Luna (Lunyik) sorozattal próbálkozott, míg Amerikában a Pioneer szondákkal kísérelték meg utolérni az űrügyekben nagy előnyre szert tett keleti riválist. A Pioneerok – talán a túlzott sietség miatt – sorra kudarcot vallottak és a Hold eléréséhez szükséges sebesség elérése helyett visszahullottak a Földre. A szovjetek viszont mindjárt az első szondájukkal (a Luna-1-gyel) megközelítették a Holdat. Az 5,2 m hosszú és 2,4 m átmérőjű, gömbölyű testű kis szonda 5995 km távolságban repült el kísérőnk mellett. Ez akkor igencsak jó kísérletnek számított. (Más kérdés, hogy bizonyára nem ez volt az első kísérlet, hanem csak ezt jelentették be a Szovjetunióban hivatalosan, a kudarcokat valószínűleg nem hozták nyilvánosságra).


Már a Luna-1 célja is az lett volna, hogy becsapódjon a Hold felszínébe, de egy kissé eltévesztve azt Nap körüli pályára állt. Ikertestvére, a Luna-2 (képünkön) azonban már tökéletesen tette a dolgát. 1959. szeptember 12-i startját követően a három fokozatú hordozóeszköz rendben holdirányra állította és 33,5 órányi repülést követően becsapódott a Holdba. Ezt sajnos semmilyen eszközzel nem tudta megörökíteni a szonda, mindössze a rádióadás azonnali megszűnéséből következtettek az irányítók a sikerre. A szonda pályaszámításaiból aztán szintén megerősíthető volt a siker, mivel a röppálya a Hold testén vezetett keresztül. A számítások szerint a Luna-2 a Palus Putredinus régióban, a Mare Serenitatis keleti pereménél ütött egy krátert a felszínbe.

A becsapódás teljesítményén kívül még néhány tudományos kísérletet is végzett a Lunyik. Az odaúton – nagyjából félúton – a Luna egy nagyjából 1 kg-os töltet nátriumfelhőt bocsátott ki, amelynek földi megfigyeléséből következtetni lehetett a szonda pályájára, valamint a gázok űrbéli viselkedésére (a narancssárga gázfelhőt a távcsövekben egy nagyjából 6 magnitúdós csillagként lehetett azonosítani). A szonda ezen kívül magával vitt egy magnetométert, egy Geiger-Müller számlálót, egy rezgésmérőt és egy mikrometeorit-detektort. Mérték vele a Föld sugárzási övét, majd a Holdnál is ennek nyomait keresték. A mérésekkel megerősítették, hogy a Holdnak se mágneses mezeje, se a Van Allenéhez hasonló sugárzási öve nincs.

Persze - mintegy mellesleg - a Luna-2 a Szovjetunió akkori űrbeli fölényét is bebiztosította, és egyértelmű, hogy akkor, ez volt a legfontosabb...

Dancsó Béla

Kép: NSSDC

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2020