Menteni, ami menthető (5. rész) - Olympus
(Rovat: Kontinensünk űrtörténelme, Minden jó, ha a vége jó... , Lássuk és halljuk egymást - 2004.08.16 14:31.)

Talán az egyik legbonyolultabb mentőakció volt az, amelynek során az ESOC mérnökei az Olympus távközlési mesterséges holdat keltették újra életre 1991-ben.

Az Olympus 1989-ben indult, nagy méretű, számos technológiai újítást kipróbáló mesterséges hold volt. Feladatai közé tartozott pl. az ESA visszahozható űrkísérleti laboratóriuma, az Eureca kiszolgálása, az adatok és földi utasítások közvetítése. A start és a sikeres pályára állás után az Olympus irányítása az ESOC-tól a Telespaziohoz került Olaszországba, a fucinoi állomásra. A problémák a holddal egyre sűrűsödtek: a napelemek telesítménye a felére esett, a helyzetstabilizáló érzékelők gyengélkedtek. Ennek ellenére 1991 májusáig sikerült minden feladatát rendben teljesítenie.

Ekkor azonban az űreszköz - újabb meghibásodások miatt - automatikusan biztonsági üzemmódba akart kapcsolni - sikertelenül. Húsz óra alatt teljesen elveszett a földi irányítók számára, s naponta 5 foknyit kezdett távolodni eredeti helyzetétől a geostacionárius pályán. Végül a telemetriai adatok töredékét mégis sikerült venni, ennyi azonban kevés volt a megfejtésükhöz. De azt észrevették, hogy minden nap egy kicsit hosszabb adatsor érkezik. Ez arra utalt, hogy a napelemek szerencsére jó irányba kezdenek fordulni, s így fokozatosan nő az energiatermelés. Pár nap múlva sikerült dekódolni az üzeneteket, amelyekből kiderült, hogy a hold még viszonylag jó állapotban van. Lassan forogva, de „lefagyott” hajtóművekkel és akkumulátorokkal várja, hogy újraélesszék. Ez az ESA és a gyártók összefogásával végül sikerrel járt. Alig 1 hónappal a hiba fellépése után juttaták fel a darmstadti ESOC-ból az első parancsot, s még közel 2 hónap telt bele, mire az Olympus újra működött, eredeti helyén. Mindenki meglepetésére a fedélzeten alig károsodott valami a több hónapos „hibernáció” során. A program végül 1993 augusztusáig folyt.