AZ EURÓPAI ŰRTEVÉKENYSÉG (24. rész): A NASA európai űrlaboratóriuma
(Rovat: Kontinensünk űrtörténelme, Kontinensünk hajósai , Az űrállomás és kontinensünk - 2003.05.13 08:33.)

Hazánk néhány év múlva az Európai Űrügynökség (ESA) tagja lehet. Sorozatunkban az európai űrkutatás történetével ismerkedhetnek meg az ŰRVILÁG Olvasói. A mostani részben megismerkedünk a Spacelab űrlabor első eredményeivel.

A Spacelab nagyon erős túlzással tekinthető modulszerű űrállomásnak, hiszen a kutatási feladatnak megfelelően több blokkból lehet kialakítani: létezik egy „űrállomás-mag”, ami a létfenntartó és energiaellátó rendszereket és a fedélzeti számítógépeket foglalja magába. Ehhez lehet kapcsolni a tulajdonképpeni kutatómodult, amiben már sok kísérleti berendezés kapott helyet. Utóbbiban két-három űrhajós dolgozhat kényelmesen. (A lakóteret már az űrrepülőgép pilótafülkéje biztosítja, amihez egy összekötő alagúton keresztül lehet eljutni a Spacelabből.) Az űrlaboratórium legfőbb előnye, hogy felszállás előtt belseje kísérlet-specifikusan átalakítható: a modul belsejében átalakítható szekrénysorokat helyeztek el, amik az adott küldetés előtt felszerelhető, változtatható felépítésű.

A Spacelab-rendszer azonban nem csak egy összetett űrmodul, sokkal több annál. Csatlakoztatható hozzá egy palettasor, ami egyfajta összetett raklap: ezt is a raktérben helyezik el, de ezen nem kísérletezhetnek közvetlenül az űrhajósok, távcsövek és a nehezebb mérőberendezések elhelyezésére szolgál. (Ez a műszeregységek elhelyezésére, raktérben való rögzítésére szolgáló „palettasor” a Spacelab modulja nélkül is indítható, bár akkor a vezérlőegységek – így a számítógépek – elhelyezésére egy kisebb hengert kapcsolnak a palettákhoz, ennek neve az ún. iglu.)

Végül a Spacelabhez tartozik egy rácsszerkezet is, amire a kisebb, de az űrrel közvetlenül érintkező műszereket lehet kihelyezni (pl. sugárzásmérők, mikrometeorit-detektorok, stb.). A rácselemet úgy alakították ki, hogy a műszerekkel együtt az űrsikló robotkarjával ki lehessen helyezni a raktéren kívülre, majd a küldetés végeztével onnan visszatenni az űrrepülőgépbe.

A Spacelab először 1983. november 28. és december 8. között repült a Columbia STS-9 küldetése során. Az úton az egyik kutatóűrhajósként a nyugat-európai (nyugat-német) Ulf Merbold repült. Merbold volt az első ESA-űrhajós, aki amerikai űreszközön emelkedett a világűrbe. A Spacelab idővel túl körülményesnek bizonyult. Igaz, hogy minden küldetés előtt tetszőlegesen alakítható, hogy méreteit és a lehetőségeket tekintve kihasználja az űrrepülőgép teljes rakterét, de pont ez a hátránya is. Túl sokáig tart az átalakítása, az összeállítása. Sok részből áll, nem elég mobil (nem lehet egyetlen plusz modulként behelyezni a raktérbe). Ezért a NASA a nyolcvanas évek második felében elhatározta, hogy új, saját modult épít, ami kereskedelmi szempontból is jövedelmező lehet (pl. magáncégek, „bérkísérletek”). Ez az amerikai modul lett a Spacehab, kettőzött, jóval nagyobb változata pedig a „dupla Spacehab”. A Spacehab először az Endeavourrel repült 1993-ban az STS-57 küldetés során. A Spacehab legfelszereltebb állapotában 2003-ban a Columbia űrsiklón teljesített szolgálatot, az űrsikló tragédiájakor azonban sajnos ez az űrmodul is megsemmisült.