Az európai űrtevékenység (12. rész): AZ ELSŐ KELETI EREDMÉNYEK
(Rovat: Kontinensünk űrtörténelme, Nyereség a kontinensnek , Hazai kutatóhelyek és űripar - 2003.02.22 21:02.)

Hazánk várhatóan 2004-ben az Európai Unió tagja lesz, s a tárgyalások jelenlegi állása szerint néhány éven belül az Európai Űrügynökséghez (ESA) is csatlakozhatunk. Sorozatunkban az európai űrkutatás történetével ismerkedhetnek meg az ŰRVILÁG Olvasói. A 12. részben megismerkedhetünk az Interkozmosz első eredményeivel.

Az Interkozmosz (röviden IK) Együttműködés hivatalos neve a politikai álláspontot nem-igen titkolta: „A szocialista országok együttműködése a világűr békés célú kutatásában és felhasználásában”. Az aláíró tagországok: a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Kubai Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Mongol Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége. Később csatlakozott a Vietnami Szocialista Köztársaság is. A programot 1970-től nevezték Interkozmosznak. (Természetesen a hivatalos elnevezés a régi maradt, de azt idővel egyre kevesebben használták.)
Az IK Együttműködés lényege – legalábbis eleinte - az volt, hogy szovjet kétlépcsős rakétával olyan műholdakat állítottak Föld körüli pályára, melyek tervezésében és megépítésében minden tagország részt vállal.

Ezen kétlépcsős rakétát egyébként épp Interkozmosznak hívták. A kifejlesztendő műszerek és berendezések segítségével a tagországokban létrejött az államilag irányított „űripar”.
Mivel a szocialista országok együttműködése nem irányult rakétafejlesztésre, és mivel messze a legnagyobb anyagi részt a Szovjetunió vállalta magára, ezért a többi országnak lehetősége volt „újat alkotni”. Mindez alatt azt értem, hogy ha több év alatt csak egy kisebb műszert kell legyártania egy országnak (és nem egy komplett második fokozatot, mint az ELDO esetében például), akkor több ideje és energiája marad a kutatóknak a fejlesztésre, olyan módszerek kidolgozására, amit addig még senki nem alkotott.
Ezért történhetett meg, hogy az Interkozmosz-program után, napjainkban például Magyarország olyan tudományos berendezésekkel rendelkezhet, mint a Pille sugárdózis-mérő vagy az űrkemence (sokzónás kristályosító). Az IK keretén belül az országok nem markoltak nagyot, de azt a kicsit profi módon, világszínvonalon dolgozták ki. (Csak magyar műszerből vagy berendezésből több mint 50 db repült műholdakon, űrhajókon, valamint űrállomásokon és űrszondákon az IK-program során annak megszűntéig, 1991-ig.)