Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Új orosz űrhajó épül
(Rovat: Kontinensünk hajósai, Szárnyaló képzelet - 2005.07.24 08:10.)

Egyre valószínűbb: Oroszország néhány éven belül megkezdi új, többször felhasználható űrhajója, a Kliper gyártásának előkészítő munkálatait.

Anatolij Perminov, az orosz űrhivatal, a Roszkozmosz vezetője egy július 14-én tartott orosz kormányülés utáni sajtókonferencián újságíróknak bejelentette, hogy készen állnak a Kliper, a Szojuzt felváltó űrhajó megvalósításának előkészítésére. Perminov hozzátette, a világ többi űrhivatala, így az Európai Űrügynökség is nagy érdeklődést mutat a projektben való részvételre. (A Kliper űrhajóról részletesen olvashattak egy korábbi cikkünkben).


A kormányülésen elfogadták a 2006-2015-ös tízéves orosz űrköltségvetést is. Az időszakra tervezett feladatok közé már korábban bevették a 2000-2004 között megtervezett Kliper többször felhasználható űrhajó megépítését, ezt a kormány most szentesítette. Emellett Oroszország az emberes Mars-programra való felkészülés jegyében földi kísérleteket, megfigyeléseket végez önkéntesekkel, akik 500 napot töltenek majd a külvilágtól teljesen elzárva Moszkvában egy modulban. Összesen hat önkéntesre van szükség a program végrehajtásához, de már 20-an is jelentkeztek.

2015-ig továbbá két Mars-szondát is indítanának, egyik célja a Mars körüli pálya és egy Phobosra leszálló, onnan mintát hozó egység (Fobosz-Grunt) küldése, a másiké marsfelszíni vizsgálatok lennének.

Minderre a tíz év alatt 300 milliárd rubel, körülbelül 10 és fél milliárd dollár áll rendelkezésre, ami körülbelül kétharmada a NASA egyéves űrköltségvetésének.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024