Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Tiszteletbeli magyar űrkutató lesz az
Űrállomás harmadik állandó lakója?

(Rovat: Kontinensünk hajósai, Az űrállomás és kontinensünk , A Pille - 2005.04.20 18:44.)

Orosz és európai szakemberek szerint – amennyiben minden a tervek szerint halad – a nyár derekától Thomas Reiter német űrhajós lehet az ISS ismét három fősre duzzasztott állandó legénységének új tagja. Az európai asztronauta sok hazai szakember személyes ismerője, a magyar Pille műszer egyik legrutinosabb használója.

Az orosz és az európai űrügynökségek közös sajtótájékoztatója szerint – amennyiben az amerikai űrrepülőgép program május-júniusban újraindul, akkor – júliustól ismét három főre bővítik az ISS-en folyamatosan dolgozó űrhajósok számát. A különféle hardverekhez, szoftverekhez és csatolt kutatási programokhoz történt hozzájárulása alapján a harmadik űrhajóst – aki tehát több hónapot töltene odafent – az ESA jelölné.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy erre a szerepre jelenleg folyik Thomas Reiter német űrhajós felkészítése. Thomas Reiter korábban már résztvett hosszú időtartamú űrepülésben, hisz 1995-96-ban több mint 170 napot töltött a Mír űrállomáson az Euromir'95 űrkisérlet keretében. Reiter akkor két űrsétát is végzett, azóta pedig többek között résztvett az ERA (European Robotic Arm – az ISS-hez kapcsolandó európai robotkar) fejlesztési programjában. Az 1958-ban született vadászpilóta és berepülőpilóta Reiter 1996-97-ben – első külföldiként – elvégezte azt a tanfolyamot melynek köszönhetően "lefelé" vezethet Szojuz TM űrhajót. (Erre akkor lenne szükség, ha az űrállomást hirtelen evakuálni kéne, és ezt az állandóan fent lévő Szojuzzal hajtanák végre úgy, hogy az űrhajó irányításában orosz kozmonauta akadályozva lenne). A tervek szerint Reiter a jelenlegi állandó személyzethet (Expedition 11) csatlakozna, erre az új feladatra 2001. áprilisa óta készül.

Thomas Reiter a hazai szakemberek között is jól ismert, hisz az Euromir'95 alatt sokat dolgozott a magyar fejlesztésű Pillével. Munkája elismeréseként később megkapta a "Tiszteletbeli magyar űrkutató" oklevelet. Thomas Reiter 1997 őszén a Budapesti Műszaki Egyetemen rendezett Űrnapon tartott igen élvezetes beszámolót űrrepüléséről több mint száz fős hallgatóság előtt, 2003 májusában pedig – 45. születésnapján – rövid interjút adott az ŰRVILÁG-nak. Azt pedig csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az ISS-en jelenleg is a felszerelés része két legújabb generációs Pille...

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024