Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Bajban a KickSat
(Rovat: Kis űreszközök nagy szerepe - 2014.05.07 07:15.)

A rádiójeleket sugárzó apró lapkák seregét egyelőre nem tudták kibocsátani a kis műholdról. Előfordulhat, hogy május közepén előbb elégnek a sűrű légkörben...

A KickSat projektet közösségi finanszírozásban valósították meg, a szükséges pénzt összesen 315 támogató adta összes Kickstarteren. Az így összegyűlt 74 ezer dollár mellé a NASA a start lehetőségét ingyen adta. A Cornell Egyetemen kigondolt kísérlet hosszú távú célja a miniatürizálás fejlesztése, egyes műholdas programok költségeinek leszorítása. Az eszközök pedig apró, mindössze 3 mm vastag és 3,5 cm × 3,5 cm-es négyzet alakú áramköri lapkák. Ezek közül most 104 darabot vitt magával az a kis műhold – egy három egységből álló CubeSat –, amely április 18-án, a Dragon teherűrhajót is szállító Falcon-9 rakéta egyik utasaként állt pályára. (A korábbi hírek, így az Űrvilágé is, még 200 lapkáról szóltak, de ez a lényegen nem változtat. – A szerk.)


(Fantáziakép: Ben Bishop)

A KickSat műholdnak automatikus időzítéssel május 4-én kellett volna szétrepítenie az apró lapkákat – fantázianevük sprite, avagy manó –, hogy azok utána önállóan megkezdjék rádióadásaikat alacsony Föld körüli pályáikról. A 10 mW maximális teljesítménnyel sugárzott információkat a fejlesztők mellett a világ minden táján rádióamatőrök is vették volna. A kibocsátásuk azonban a jelek szerint nem sikerült. A műholdon levő mikrovezérlőt feltehetően túl nagy dózisú kozmikus sugárzás érte április 30-án. Emiatt újraindult a visszaszámlálás, ami a KickSat pályára állását követően 16 nappal indította volna el az apró sprite-okat. Az időzítésre azért volt szükség, hogy a műhold addigra biztosan ne veszélyeztessen más űreszközöket a lapkák szétszórásával.

A lassan forgó KickSat „anyaműholdról” így a miniatűr utasok kiszabadulása csak május 16-án várható. Hacsak addig közbe nem jön valami. A Föld körül keringő nagyobb darabokat ” aktív űreszközöket és az űrhulladékot – követő, az Amerikai Légierő kötelékébe tartozó szolgálat előrejelzése szerint ugyanis a KickSat május 14-én beléphet a sűrű légkörbe, ahol a keletkező hő miatt hamar meg is semmisül. A jóslat bizonytalanságát plusz-mínusz három napra teszik, így szerencsés esetben még megmenthető lehet valami a kísérletből. Az irányítók az elmúlt napok során próbáltak valami vészforgatókönyvvel előállni, de egyelőre úgy tűnik, hogy földi paranccsal nem képesek előrehozni a lapkák kibocsátását. Az utasításokat fogadni képes rádióvevő ugyanis csak akkor kapcsol be a fedélzeten, ha az akkumulátorok feszültsége eléri a 8 V-ot. Ez eddig még nem történt meg, de azért van rá némi esély, hogy 16-áig a kellő szintre töltődnek fel. A lapkák lennének az eddigi legkisebb méretű aktív műholdak, ha végül sikerülne őket valóban önállósítani. Tömegük egyenként 5 gramm. Mindegyikük rendelkezik saját kis napelemmel, mikrokontrollerrel, rádióadóval és különféle érzékelőkkel, például hőmérőkkel, giroszkópokkal, magnetométerekkel.


(Kép: KickSat project / Zac Manchester)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024