Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Már „hazaszólt” az okostelefonos műhold
(Rovat: Kis űreszközök nagy szerepe, Új eszközök és anyagok - 2013.02.28 07:15.)

A kedden indiai rakétával pályára állított brit STRaND-1 nanoműhold lelke egy Google Nexus One okostelefon.

Az indiai PSLV hordozórakéta egyszerre hét űreszközt is 800 km magas, poláris Föld körüli pályára állított. Az eseményről beszámoló hírünkben ígértük, a hasznos teher hogy egy-egy műholdjával részletesen is foglalkozunk majd. Kezdjük a sort a STRaND-1-gyel, amely a felbocsátását követő napon már be is jelentkezett a földi irányítóinál. A legnagyobb „dobás” – az eszköz vezérlésének átadása az okostelefonnak – azonban még hátra van. Egyelőre a műhold még hagyományos fedélzeti számítógépet használ. A Linux alapú operációs rendszer és a nagysebességű processzor csak később, a fedélzeti berendezések mindegyikét érintő tesztek után, várhatóan két hét múlva veheti át a főszerepet.

A STRaND-1 (Surrey Training, Research, and Nanosatellite Demonstrator-1) felépítését bemutató rövid animáció. (Film: SSTL)

Az elterjedt CubeSat szabvány szerint, három, 10 cm-es élhosszúságú kockának megfelelő egységből (3U) felépülő, kb. 3,5 kg tömegű kis űreszközt a Surrey Satellite Technology Ltd. (SSTL) gyártotta. Ahogy az ugyanitt készült első brit nanoműhold, a 2000-ben indított SNAP-1, a fejlesztők szerint a mostani is a legmodernebb, kísérleti jellegű műszaki megoldásokat tartalmazza. A manőverezéshez vannak rajta kis ionhajtóművek, és egy kísérleti, vízzel és alkohollal működő hajtómű (szellemes rövidítéssel, a Star Trek filmek képzeletbeli csillaghajóinak hajtóművére utalva WARP DRiVE, vagyis pontosan Water-Alcohol Resistojet Propulsion Deorbit Re-entry Velocity Experiment) is. Mindkét esetben először repül ilyesmi e méretkategóriába eső műholdon. A WARP DRiVE célja, hogy az aktív működés végén az űreszközt eltávolíthassák pályájáról, a gyors légköri megsemmisülésig vezetve azt.

A mérnökök 2011-ben, szabadidejükben kezdtek el dolgozni a projekten, és 2012 végén mintegy három hónap alatt összeszerelték a kis műholdat. Bár a pontos költséget nem közölték, a becslések szerint annyiba kerülhetett a STRaND-1, mint egy (drágább) családi autó ára.

Okostelefon nem először jár a világűrben, legalábbis a Nemzetközi Űrállomáson, űrhajósok kezelésében, de műholdon még nem helyeztek el egy ilyen komplett eszközt. Két japán CubeSat fedélzetén, 2006-ban és 2008-ban már repültek PDA, vagyis kéziszámítógép részegységei. A STRaND-1 most egy lépéssel tovább megy, hiszen a Nexus One Android operációs rendszere a remények szerint a legtöbb műholdvezérlő feladatot is át fogja venni, az elképzelhető egyik legmostohább környezetben, a világűrben kipróbálva az eszközt. Ehhez természetesen ellátták a kozmikus sugárzás elleni árnyékolással, valamint az akkumulátorának hőmérsékletét is a megfelelő tartományban igyekeznek tartani. Mivel egy igazán úttörő kísérletről van szó, ha valami netán elromlik, abból is sokat tanulhatnak a jövőre nézve.


A STRaND-1 műhold, a startra előkészítve. (Kép: SSTL)

Az okostelefon kamerája egy nyíláson keresztül képeket készíthet a Földről. Az eszközön futó alkalmazások vezérlik majd a kis műholdat, gyűjtik a mérési adatokat, emellett népszerűsítő szerepet is betöltenek: tavaly egy versenyben választották ki őket. Az egyik sikolyokat játszik le, és figyeli, hogy a beépített mikrofonok mit fognak fel belőlük. Egy másik a mágneses tér erősségét próbálja mérni a pálya mentén. Lesz olyan alkalmazás, amely a telemetriai adatokat megjeleníti az okostelefon képernyőjén, s a grafikus információt egy másik kamera közbeiktatásával továbbítják a Földre. A Föld felszínéről készítendő képeket pedig helymegjelöléssel látják el, és hozzáférhetővé teszik a projekt honlapján. A STRaND-1 jeleit rádióamatőrök is foghatják. Az okostelefon gyárilag beépített GPS vevőberendezését ugyanakkor nem tudják használni. Az ilyenekbe magassági korlátozást építetnek be, ezért a gyártó SSTL máshol is alkalmazott, kisméretű, űrbeli működésre kvalifikált vevőjét helyezték el a fedélzeten.

A NASA egyelőre „késésben van”, de nem sokkal: PhoneSat nevű okostelefonos programja három, Android operációs rendszert futtató műholddal mutatkozhat be tavasszal, az Orbital Sciences új Antares rakétájának legelső – remélhetőleg sikeres – próbarepülése alkalmával. A brit Surrey mérnökei már készítik a STRaND-2-t is. Ez két CubeSat dokkolását szeretné megvalósítani, méghozzá ugyancsak a kereskedelemben hozzáférhető „hétköznapi” eszköz, a Microsoft Xbox játékkonzolához használatos Kinect mozgásérzékelő játékvezérlő egység alkalmazásával.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024