Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Dél-koreai műholdindítás: harmadik próbálkozás
(Rovat: Kis űreszközök nagy szerepe - 2013.01.30 11:45.)

Január 30-án, magyar idő szerint 8:00-kor a Koreai Köztársaság területéről sikerült Föld körüli pályára állítani a hazai készítésű STSAT-2C műholdat.

Most először sikerült űreszközt indítani az ázsiai országból. Hogy a műhold rendben működik-e, az magyar idő szerint csak este 9 körül derül ki, amikor az a koreai követőállomás látómezejébe kerül.

Előzőleg tavaly október 26-án, az addig rendben folyó előkészületek ellenére el kellett halasztani a startot, miután szivárgást észleltek a rakéta orosz gyártmányú első fokozatát üzemanyaggal feltöltő rendszerben. A Hrunyicsev vállalat által szállított RD-151 jelű rakétahajtómű kerozinnal és folyékony oxigénnel működik. A szivárgás a folyékony hélium betöltésekor lépett fel, egy rossz tömítőgyűrű miatt. A hélium szerepe a megfelelő nyomás biztosítása a hajtóműben. A hiba kiküszöbölése után, novemberben aztán újabb halasztás következett, megint csak műszaki okokból. (Időközben az észak-koreaiak felbocsátották első műholdjukat saját rakétájukkal... Ennek legfeljebb politikai jelentősége van, az országok fejlettségi szintje, s így az északi és a déli űrprogram össze sem hasonlítható.)


A dél-koreai KSLV-1 (Korea Satellite Launch Vehicle) hordozórakéta, útban az indítóállás felé, 2012. október 24-én. A starthely a fővárostól, Szöultól 470 km-re délre fekvő Naro. A hiba észlelése után a kétfokozatú hordozóeszközt javításra vissza kellett szállítani a szerelőcsarnokba, majd megvárni az Oroszországból küldött cserealkatrészt. (Kép: KARI / Yonhap)

Ez volt 140 tonnás, 33 méter hosszú koreai KSLV-1 (más néven Naro-1) hordozórakéta harmadik startkísérlete, amelynek során egy kisméretű műholdat állítottak pályára. Korábban (2009-ben és 2010-ben) két ugyanilyen rakétának a startja más-más okokból sikertelenül végződött. A részben orosz, részben koreai, 2004 óta folyó KSLV program fejlesztési költsége 471 millió amerikai dollár. A koreai fél biztosítja a hordozórakéta szilárd hajtóanyagú második fokozatát és az orrkúpot.

A hasznos teher a koreai készítésű, kb. 100 kg tömegű STSAT-2C (Science and Technology Satellite-2C), amely az előző indítási próbálkozás alkalmával elveszett műhold időközben továbbfejlesztett változata. Feladata különböző tudományos és technológiai kísérletek végrehajtása alacsony (300 km és 1500 km között változó magasságú, 80°-os hajlásszögű) Föld körüli pályán. Tervezett működési élettartama 2 év. Hat tudományos berendezése közt találhatók lézer-retroreflektorok, amelyek lehetővé teszik az űreszköz pontos pályameghatározását a nemzetközi földi lézeres távmérőállomás-hálózat segítségével. A Langmuir-szonda és a sugárzásmérő a Föld plazmakörnyezetét tanulmányozza. Három technológiai kísérlettel giroszkópokat, infravörös érzékelőt, femtoszekundumos lézeroszcillátort próbálnak ki űrbeli működés közben.

A mostani starttal, amelyet a felbocsátás után 9 perccel – legalábbis ami a hordozórakéta működését illeti – már sikeresnek nyilváníthattak, a Koreai Köztársaság most már valóban belépett az „igazi” űrnemzetek közé, amelyek saját rakétával el tudták érni a Föld körüli pályát.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024