Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Dél-Korea: a start csak „félsiker” volt
(Rovat: Kis űreszközök nagy szerepe - 2009.08.26 08:35.)

Az első űreszköz, amelyet dél-koreai területről indítottak, nem érte el a számára kijelölt pályát. Sorsa bizonytalan, valószínűleg elégett a légkörben.

Nem világos, hogy egyáltalán pályára állt-e, és ha igen, milyenre a kisméretű STSAT-2 mesterséges hold, amelyet tegnap (augusztus 25-én) indítottak az első dél-koreai hordozórakétával. A KSLV-1 rakéta kerozinnal működő első fokozatát a moszkvai Hrunyicsev cég készítette. Közleményük szerint az indítást követő első 4 percben a fokozat az előírásoknak megfelelően működött, így a kísérletnek azt a részét mindenképpen sikeresnek kell tekinteni.

Ami a szilárd hajtóanyagú második fokozatot illeti, a koreai illetékesek egyelőre nem közöltek sok információt a feltételezett hiba okáról. A hivatalos változat szerint nem vált le időben a rakéta orrkúpjának egy része, így a mindössze 100 kg-os műholdhoz jelentős (kb. négyszer akkora) tömegtöbblet adódott. Emiatt feltételezhető, hogy a rakéta nem tudta pályára állítani: a szükséges 8 km/s helyett 6,2 km/s végsebességet tudtak csak elérni. Visszahullva a műhold minden bizonnyal elégett a légkörben, bár kis méretére való tekintettel a maradványainak megtalálására semmi esély. A második fokozatnak a repülés 9. percéig kellett volna gyorsítania a műholdat – immár a védőburkolat nélkül. A hiba miatt megzavarodott a rakéta stabilizációs és navigációs rendszere is. A jelentések szerint a rakéta 302 km helyett 387 km-es felszín feletti magasságig vitte az STSAT-2-t.

Koraiak voltak tehát a sikerjelentések: a Koreai Köztársaság így egyelőre mégsem lett a világ tizedik állama, amely önerőből sikeresen űreszközt juttatott Föld körüli pályára. Azonban ami késik, nem múlik, hiszen a KSLV rakéta második indítását jövő tavaszra tervezik.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2019