Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

24 órán belül másodszor
(Rovat: Kínai rakéták, Kínai műholdak - 2014.11.23 08:15.)

Kínából újabb műhold indult, méghozzá egy napon belül ugyanabból az űrközpontból.

Kuajcsou-2 (Kuaizhou-2) nevű űreszköz a Kína északnyugati részén, a Góbi-sivatagban levő Csiucsüanból (Jiuquan) startolt, november 21-én, magyar idő szerint 7:37-kor. Alig egy nappal korábban ugyaninnen állították pályára a Jaokan-24 (Yaogan-24) kémműholdat – legalábbis külföldi szakértők azt gondolják, hogy az optikai távérzékelő űreszköz elsősorban katonai célokat fog szolgálni. Az űrközpont tehát azonos volt a két startnál, de az indítóállás nyilván nem. A Jaokan-24 egy hagyományos Hosszú Menetelés-2D rakétával emelkedett a magasba. A másodikként felbocsátott Kuajcsou-2 hordozórakétája nem a Hosszú Menetelés sorozatból való, hanem egy újonnan fejlesztett hordozóeszköz. Neve a műholdéval megegyező Kuajcsou (jelentése: gyors hajó). Ez a rakétatípus most repült másodszor, tavaly szeptemberben mutatkozott be.

A kínai állami hírügynökség kevés információval szolgált a Kuajcsou-2 küldetéséről. Állítólag természeti katasztrófákat figyel majd és segít a mentési munkálatokban, tehát egy földmegfigyelő űreszközről van szó. A sikeres startok esetén követett szokásoktól eltérően most egyáltalán nem hoztak nyilvánosságra az eseményről készített fényképeket. (Máskor jellemzően a rakéta indításának és emelkedésének fázisait örökítik meg.)

A Kuajcsou rakéta három, szilárd hajtóanyaggal üzemelő fokozatból áll. A negyedik, a műholddal egybeszerelt gyorsítófokozat folyékony üzemanyagot használ. Állítólag kb. 450 kg hasznos terhet képes alacsony (500 km körüli magasságú) Föld körüli pályára juttatni. Elemzők szerint a rakéta mozgatható platformról indul, ami szükség esetén napokon belül bevethető. A mobilitás elvben azt is lehetővé teszi, hogy a startot bárhonnan végrehajtsák.

A pénteki volt Kínából idén a 12. űrindítás.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024