Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A harmadik idei start Kínából
(Rovat: Kínai műholdak, A nemzetbiztonságért - 2018.01.15 13:15.)

Mozgalmasan kezdődött a 2018-as év, januárban már harmadszor indítottak műholdat az ázsiai országból – ezúttal Csiucsüanból.

Ennek a bizonyos harmadik startnak az időpontja január 13-án, magyar idő szerint 8:10-kor volt. Egy Hosszú Menetelés-2D rakéta állította a pályára az LKW-3 jelzésű földmegfigyelő műholdat. Ez az a sorozat, amelynek az előző két tagját gyors egymásutánban, tavaly decemberben bocsátották fel: az LKW-1-et december 2-án, az LKW-2-t pedig 23-án. Ahogy most, úgy az előző két alkalommal is az észak-kínai Kanszu (Gansu) tartományban fekvő Csiucsüan (Jiuquan) volt a helyszín, és Hosszú Menetelés-2D a hordozórakéta.


(Kép: Xinhua)

A hivatalos kínai hírközlő szervek polgári távérzékelési célokat jelölnek meg az LKW-3 számára, külföldi elemzők viszont okkal feltételezik, hogy ez a földmegfigyelő műhold is elsősorban katonai céllal épült.

Az előző két LKW ugyanabban a kb. 97,5°-os hajlásszögű pályasíkban, 500 km körüli magasságban, vagyis poláris napszinkron pályán repül, méghozzá a Földhöz képest egymással átellenes helyzetben. Így tudják optimalizálni a nagyfelbontású műholdas megfigyelések felszíni lefedettségét és elérni a legrövidebb visszatérési időt egy adott terület fölé. Helyi időben mindenhol 10:30 körül haladnak el az Egyenlítő fölött.

A várakozások szerint nemsokára következhet még egy negyedik LKW is, amely a most pályára állított műholddal együtt repül majd azonos pályasíkban, az előző pároshoz hasonló konfigurációban. Ezek a napszinkron pályának köszönhetően 13:30-kor, vagyis kora délután repülnek el a célterületek fölött – a most felbocsátott LKW-3 követési adatai legalábbis erre utalnak.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024