Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Három Jaokan-30
(Rovat: Kínai műholdak - 2017.11.26 07:15.)

Folytatódik az év végi hajrá a kínai űrindításokban: pénteken három, titkos katonai feladatot végző műhold állt pályára.

Ami 2017 elején elmaradt a kínai rakétaindítások során történt rendellenességek kivizsgálása miatt, azt a jelek szerint most igyekeznek bepótolni az ázsiai országban. Az elmúlt hetek során több alkalommal is beszámolhattunk kínai műholdak pályára állításáról. A legújabb trió egy Hosszú Menetelés-2C rakétával startolt november 24-én, magyar idő szerint 19:10-kor. A helyszín Hszicsang (Xichang) volt.

(Forrás: China Global Television Network)

A rakéta hasznos terhéről hivatalosan nem sokat tudni, a startot sem jelentették be előre. A Jaokan (Yaogan) sorozat katonai céllal épített műholdakat takar, nagyjából úgy, ahogy a szovjet, majd orosz időkben a Kozmosz műholdsorozatnál megszokhattuk. A Jaokan-30 jelzésű változatból legutóbb szeptember végén bocsátottak fel három darabot, ugyanerről a starthelyről és ugyanilyen típusú hordozórakétával. A szűkszavú hivatalos jelentések szerint elektromágneses és más kísérleteket végző űreszközökről van szó, nyugati elemzők szerint rádióadások lehallgatásához használható kémműholdakról lehet szó. A szeptemberi indítást követően az űreszközök 35° hajlásszögű, 600 km körüli magasságú pályákra kerültek, így a mostaniak esetében is hasonló feltételezhető.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024