Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Egy kínai, egy orosz – egy óra különbséggel
(Rovat: Kínai műholdak, Kis űreszközök nagy szerepe , Orosz alkalmazási holdak - 2013.04.27 08:15.)

Pénteken egy kínai földmegfigyelő holdat (és vele még három másik aprót), valamint az orosz műholdas navigációs rendszer egy új tagját állították pályára.

A két start közül az első Kínából, az ország északnyugati részén fekvő Csiucsüanból (Jiuquan) történt, egy Hosszú Menetelés-2D rakétával. Az időpont április 26-án magyar idő szerint 6:13 volt. Az elsődleges hasznos teher az első Kaofen (Gaofen) nagyfelbontású földmegfigyelő hold volt. A beüzemelése után az űrfelvételeket a katasztrófa-elhárítás támogatására, a természeti erőforrások védelmére, térképezésre, óceánkutatásra, várostervezésre, és katonai felderítési célokra is alkalmazhatják majd, bár üzemeltetéséért polgári hatóságok felelnek. A 680 km magas poláris pályára került Kaofen-1 egy várhatóan hat darabból álló, 2015-ig indítandó műholdsorozat első tagja.

Vele együtt startolt három kis CubeSat, köztük Ecuador legelső, a dél-amerikai országban épített műholdja (NEE-01 Pegasus). A rajta elhelyezett webkamerával élő internetes közvetítést szeretnének adni a Föld körüli pályáról. A másik két CubeSat egyikét (Turksat-3USAT) török diákok építették és rádióamatőrök által fogható adásokat sugároz majd, a másik (CubeBug-1) Argentínában készült és technológiai kísérletnek szánják.

Alig több mint egy órával később, 7:23-kor az észak-oroszországi Pleszeckből emelkedett a magasba egy Szojuz-2.1b hordozórakéta, rajta az orosz GLONASSZ műholdas navigációs rendszer M jelű sorozatába tartozó űreszközzel. A műhold – a Fregat rakéta-végfokozat közreműködésével – közepes (19 100 km-es) magasságú Föld körüli pályára állt. Legalább hét évesre tervezett élettartama alatt a navigációs és időmeghatározó szolgáltatást nyújtó (az amerikai GPS-re hasonló) orosz rendszer felhasználóit segíti. A GLONASSZ rendszer holdjai három pályasíkban elosztva keringenek bolygónk körül, egy-egy pályasíkban 8-8 űreszköz működik. Így a rendszer globális lefedettséget nyújt: a Föld felszínének legnagyobb részéről mindig látszik elegendő műhold a horizont felett ahhoz, hogy a rádiójeleket vevő berendezések képesek legyenek a helyzetük meghatározására. A még a szovjet időkben felépíteni kezdett rendszer most már lényegében teljes kiépítéssel működik, a pénteki start előtt 23 aktív holddal. További kettő karbantartás alatt, három másik tartalékban, egy tesztelés van. Az új startokra a kiöregedő műholdak pótlása érdekében van szükség.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024