Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A kínai „űrszemetelés” után egy évvel
(Rovat: Kínai műholdak, Környezetünk védelme - 2008.01.16 08:56.)

A tavaly januári kínai űrfegyverteszt nyomán szétrobbant műhold az eddig becsültnél is több törmelékdarabbal szórta tele pályája környékét.

Mint emlékezetes, a kínaiak saját, 850 km magasan húzódó poláris pályán keringő, közel 1 tonnás, kiöregedett meteorológiai műholdjukat (Feng Yun-1C) lőtték szét egy erre a célra felbocsátott ballisztikus rakétával. Az eseményre 2007. január 11-én került sor. A kísérletnek egyértelműen erődemonstrációs célja volt, de mellékhatásaként jelentős mennyiségű űrszemét keletkezett. Ez kiváltotta a világ űrügynökségeinek rosszallását, hiszen számottevően megnőtt az esélye, hogy a gyakran használt alacsony poláris pályákon keringő műholdak egy törmelékdarabbal ütközve megsérülnek vagy működésképtelenné válnak.

Tavaly júniusban a NASA Terra földmegfigyelő műholdjának pályáját elővigyázatosságból kissé meg kellett változtatni (a felszín feletti magasságot 1,3 km-rel megemelni), mivel a számítások szerint 7% eséllyel találkozhatott volna a Feng Yun-1C egyik nagyobb darabjával. Az Iridium műholdas mobiltelefon-szolgáltatatást nyújtó 66 űreszköze esetében a kínai teszt után 15%-kal megnőtt azoknak a riasztásoknak a száma, amelyek alapján pályamódosításra volt szükség. Bár az ütközések esélye még így is kicsi, minden lépés, ami az űrszemét mennyiségét növeli, jogos aggodalmat kelt. A kiszolgált kínai meteorológiai hold minden darabja a becslések szerint évszázados időskálán jut majd a légkörbe és semmisül meg.

Mint Leonard David, a Space.com szerzője írja, a nyolc éve keringő műhold „levadászása” az űrkutatás történetében az eddigi legtöbb űrszemetet termelő egyedi esemény volt. A NASA szakértőinek legújabb vizsgálatai szerint a törmelékdarabok száma még annál is több, mint amennyit előzetesen sejteni lehetett. Az 1 cm-es vagy annál nagyobb méretű, nagy sebességgel a Föld körül keringő szilánkok száma legalább 150 ezer. A mért szám jócskán meghaladja a számítógépes modellezés alapján várt értéket, ami arra is figyelmeztet, hogy a műholdak szétrobbanásának modellezésén még van mit finomítani. Cikke végén a szerző felteszi a költői kérdést: vajon hol vannak ilyenkor az „űrrendőrök”, ki bünteti meg a tetteseket a szemetelésért?


A tavaly januári műhold-megsemmisítés eredményeként keletkezett nagyobb törmelékdarabokat piros, a működő alacsony pályás holdakat zöld pontok jelölik. Az ábrán zöld színnel a Nemzetközi Űrállomás pályáját is feltüntették. (2007. december 5-ei állapot, kép: T.S. Kelso)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024