Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Két kínai indítás négy napon belül
(Rovat: Kínai műholdak, Mezőgazdaság , Lássuk és halljuk egymást - 2006.09.16 07:53.)

Múlt szombaton egy visszatérő kísérleti űreszköz, kedden egy távközlési mesterséges hold startolt Kínából.

Kínai űrkutatók 1987 óta kísérleteznek növényi magvakkal, és az emberes űrprogram során is repültek hasonló kísérletek. A kínai kutatók szerint a világűrt megjárt magokból vitaminban és fontos nyomelemekben gazdagabb növények fejlődnek. A végső cél egyes mezőgazdasági növények termésminőségének és -mennyiségének javítása.

Az új távközlési mesterséges hold szeptember 12-én indult egy háromfokozatú Hosszú Menetelés-3A rakétával, Peking közeléből. Neve angol átírásban Zhongxing-22A. Kínai hírügynökségi jelentések szerint a hold, amelynek tervezett élettartama 8 év, sikeresen elérte átmeneti pályáját, ahonnan a fedélzeti hajtóművei segítségével hamarosan geostacionárius pozícióba kerül, a 98°-os keleti hosszúságnál (ez a hely Indiai-óceán fölött van).

A kínai indítások még korántsem fejeződtek be erre az évre. Az eddigi három után 2006 végéig tervezik a Sinosat-2 műsorszóró hold, egy meteorológiai, egy óceánkutató, valamint esetleg katonai mesterséges holdak pályára állítását. (Forrás: SpaceflightNow.com)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024