Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Még hidegebb éjjel a Hold túloldala
(Rovat: Kína a világűrben, Távoli világok kutatói - 2019.02.06 12:15.)

A kínai Csang'e-4 leszállóegység és a holdjáró is sikeresen átvészelte az első éjszakáját. A Hold túlsó oldalán hidegebb van, mint az innensőn.

Január legelején hajtotta végre az űrtörténelem első sima leszállását a Hold túlsó, a Földről sosem látható oldalán a kínai Csang'e-4 (Chang'e-4) űrszonda. Röviddel a leérkezés után máris önállósodott a kis holdjármű, a Jütu-2 (Yutu-2). A helyben maradó és a mozgó egység kölcsönösen lefényképezte egymást, és elvégezték az első méréseiket. Aztán ahogy lenyugodott a Nap, „éjszakai álomba” merültek. A Hold lassú tengely körüli forgásából adódóan az éjszaka ott két héten át tart. Ez idő alatt nagyon lecsökken a hőmérséklet, hiszen az égitestet nem borítja légkör, ami szabályozná a klímát, visszatartva a nappali időszakban felgyülemlett hőt.

A rover január 29-én, a Csang'e-4 helyben maradó egysége egy nappal később aktivizálódott újra. A hosszú éjszaka után beérkezett legérdekesebb első eredmény, hogy a hőmérséklet a vártnál is alacsonyabbra, egészen –190 °C-ig süllyedt. Ez lényegesen (akár 20-30 fokkal) kisebb érték, mint amilyeneket korábban a Hold innenső oldalán mértek, például az Apollo űrhajók által odaszállított műszerekkel. Maguk az Apollo leszállások természetesen nappali időszakokban történtek, hiszen az űrhajósok ekkor láthatták, hogy hová érkeznek. Az űrhajók ugyanakkor a felszínen hagytak számos mérőberendezést, miután a holdkompok visszatérő egységei elhagyták az égitestet. Ezek többek között hőmérsékleti adatokkal is szolgáltak, éveken át. Ugyanígy az előző kínai leszálló holdszonda, a Csang'e-3 2013 vége óta tartó hosszú mérési sorai is a kutatók rendelkezésére állnak.

A Hold túlsó oldala már ránézésre is különbözik az innensőtől, és az éjszakai legalacsonyabb hőmérsékletekben megmutatkozó különbség is erre vezethető vissza. A felszínt borító törmelékréteg (regolit) ugyanis a túloldalon sokkal vékonyabb, az összetétele is különbözhet, így más a hőtároló képessége.


A Jütu-2 holdjáró, még az első nappalán a Holdon. (Kép: CNSA / CLEP)

A rover és az álló egység is rendelkezik némi belső fűtéssel, amit radioaktív termoelektromos generátor alkalmazásával oldanak meg. Ez teszi lehetővé, hogy a hosszú és hideg holdi éjszaka után egyáltalán feléledjenek. A nappal közepén, a magasan álló Nap közvetlen sugárzásának kitéve persze a forróság okoz gondot, ezért a Jütu-2 rovert február 3-án újból elaltatták, hogy elkerüljék a berendezések túlmelegedését (ugyanezt tették vele egyébként január 6–10. között is). A nagyobb méretű leszállóegység rendelkezik hőszabályozó rendszerrel, így annak nem kell megszakítania a méréseit akkor sem, ha magasan jár a Nap a horizont felett.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024