Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Csang'e-2: a Holdnál is távolabb
(Rovat: Kína a világűrben - 2011.09.03 08:15.)

A második kínai holdszonda még messzebb „merészkedett”: elérte a Földtől másfél millió kilométerre levő L2 Lagrange-pont környezetét.

Ez az olyan egyensúlyi helyek egyike, ahol a Nap-Föld rendszerben egy harmadik tömegpont a két égitesthez képest – a kölcsönös gravitációs vonzóerők hatására – meg tudja tartani pozícióját. A Lagrange-pontok közül az L2 jelű a Nap-Föld egyenesben, a Naptól a Földnél kb. 1,5 millió km-rel távolabb található. Az ide irányított űreszköz ugyanúgy egy év alatt kerüli meg központi csillagunkat, mint a Föld. Korábban csak az amerikai (NASA) és európai (ESA) űrügynökségek juttattak űreszközöket az L2 pont környezetébe. Most csatlakoztak a „klubhoz” a kínaiak is.

A műveletet az tette lehetővé, hogy a 2010 októberében indított Csang'e-2 (angolos átírással Chang'e-2), a második kínai holdszonda a Holdnál elvégzett kutatási feladatait követően is rendelkezett még elegendő mennyiségű hajtóanyaggal. Az űreszköz június elején távolodott el a Hold körüli pályáról, és augusztus végére ért az L2 pont közelébe. Ott a tervek szerint egy éven át működtetik még, egyfajta tesztállomásként, gyakorolva a távolabbi világűrbe küldendő majdani kínai űrszondák irányítási módszereit. Két ilyen startra állítólag 2012 végéig sort kerítenek.

Amíg a Hold körül dolgozott, a Csang'e-2 nagyfelbontású felvételeket készített a felszínről. Mindezt a szintén jövőre tervezett holdi leszálló szonda programjának előkészítéséhez hasznosítják. A kínai holdkutató program ezután következő, negyedik fázisában, 2017-ben anyagmintát is szeretnének visszahozni a Földre automata űreszköz segítségével.

A Csang'e-2 elődje, a kínai holdistennőről elnevezett 1-es számú szonda 2007-ben indult, és dolga végeztével 2009 márciusában az égitest felszínébe csapódott.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024