Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Földet ért a három kínai
(Rovat: Kína a világűrben, A kínai űrhajó - 2008.09.28 11:53.)

Belső-Mongólia sztyeppéin landolt a harmadik emberes kínai űrhajó leszállókabinja.

A Sencsou-7 űrhajó szeptember 25-én indult háromnapos (egész pontosan 68 órás) útjára Csiucsüanból, Hosszú Menetelés-2F hordozórakétával. Fedélzetén most először három kínai űrhajós, Csaj Cse-kang, Liu Po-ming és Csing Haj-peng utazott. (A kínaiak első alkalommal egy, másodszorra két űrhajóst küldtek Föld körüli pályára.) A mostani utazás fő célja az első kínai űrséta végrehajtása volt. Emellett az egész eseményt nagyszabású propagandára használták fel.


Csaj Csa-kang integet a tévénézőknek a szeptember 27-i űrséta alkalmával. (Kép: CCTV / Xinhua)

A Sencsou-7-ről az űrséta befejezése után két órával helyezték pályára azt a kisméretű (kb. 40 kg-os) műholdat, amellyel a távolodó űrhajóról kívülről készítettek felvételeket.

A landolásra nem egészen egy nappal az űrséta után került sor. A leszállás helyi időben napkelte előtt történt. (Közép-európai időben 11:37-kor.) Az űrhajó orbitális modulját 50 perccel a leszállás előtt kellett leválasztani. Közvetlenül ezután a fékezőrakéták bekapcsoltak, hogy a leszálló egység letérhessen a kb. 330 km magas pályájáról. A modul, amelyben a három űrutazó helyet foglalt, a felsőlégkörbe lépéskor önállósodott. Az ejtőernyős leszállás végén a közelben tartózkodó helikopteres kutató-mentő egységek segítettek az űrhajósok kiszállításában.



(Képek: CCTV / Xinhua)

Egy, a Space.com űrkutatási portálnak nyilatkozó amerikai elemző véleménye szerint Kína újfent bebizonyította, hogy olyan űrhatalom, amely képes mindenféle dolgokra: embereket juttatni a világűrbe, s ha kell, le is lőni űreszközöket. (Ezzel az emlékezetes 2007-es eseményre célzott, amikor a kínaiak saját kiöregedett műholdjukon demonstrálták ezt a képességüket.) A Sencsou-7 küldetése egy újabb lépés azon a kijelölt úton, amely először egy Föld körüli űrállomás beüzemeléséhez, később talán a Holdra való eljutáshoz vezet. Hu Csin-tao kínai elnök és pártfőtitkár mindenesetre meleg hangon üdvözölte már a sikeres űrsétát is, kifejezve a haza és a kínai emberek háláját...

Ugyancsak a fent idézett elemző szerint egyrészt a kínaiak most nagyjából ugyanazt csinálják, mint a szovjetek és az amerikaiak négy évtizeddel ezelőtt. Úgyhogy globális értelemben, tudományos szempontból ez nem tekinthető különösebb előrehaladásnak. Másrészt viszont a műszaki teljesítmény figyelemre méltó, hiszen például attól, hogy a szüleink annak idején megtanultak autót vezetni, nekünk még nem könnyebb megszerezni a jogosítványt! S valóban, Kína még csak a harmadik nemzet, amely saját polgárait saját űrhajójában és saját hordozórakétával állította pályára. Ez még akkor is jelentős tett, ha tudvalevő, hogy a kínai űrprogram szinte minden elemében jócskán merített a szovjet/orosz elődök által elért eredményekből.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024