Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Sencsou-5: Minden rendben
(Rovat: Kína a világűrben, A kínai űrhajó - 2003.10.15 16:14.)

A ma hajnalban indított kínai űrhajó rendszerei normálisan működnek, utasa jól érzi magát.

Miután ma hajnalban, közép-európai idő szerint 3 órakor elindult, majd sikeresen pályára állt a Sencsou-5, fedélzetén az első kínai űrhajóssal, megkezdődhetett a berepülési program végrehajtása. Az űrhajó alappályája 200 x 350 km-es volt, ezt a műszaki egységen lévő hajtóművel délben 343 km magasságú körpályára módosították:
- 11.52-kor (CET) az űrhajós, Jang Li-vej jelentette az irányítóközpontnak, hogy az űrhajóval minden rendben,
- 11.54-kor megkezdődött a gyorsítómanőver. A hajtómű működése idején Jang teljesen nyugodt maradt.
- 11.57-kor befejezték a manővert, melynek eredményeképpen az űrhajó immár a végleges, 343 km magasságú körpályán kering.

Nem sokkal ezután, 12:40-kor Jang egy "hello"-val köszöntötte a Föld lakóit a világűrből.

Még a pályamódosítás előtt, 11:30-kor, a kínai védelmi miniszter, Cao Gang-csuan is beszélt a tajkonautával. A beszélgetés idején az űrhajós végig vidámnak látszott. Ezután Jang megmutatta a fedélzeten lévő kisméretű kínai és ENSZ-zászlókat a földi TV-nézőknek.

Közép-európai idő szerint délután kettőkor az űrhajós néhány szót válthatott a családjával is.

Az előrejelzések szerint a 21 órás űrrepülés tervezett végének idején közel ideális időjárási feltételek fogadják majd a visszatérő Sencsou-5 leszállókabinját, és a vele hazatérő Jang Li-vej-t.

Forrás: xinhuanet.com

Jogi közlemény: A fenti cikk tartalma részben, vagy egészben, ingyenesen és szabadon felhasználható, amennyiben az utánközlést végző személy, szerkesztőség, illetve kiadó az anyagban forrásként egyértelműen megnevezi honlapunkat. Ennek módja:
“Forrás”, illetve “további részletek”:
“ŰRVILÁG hírportál”, vagy “www.urvilag.hu”, esetleg “urvilag.hu”

Szíves megértésüket köszönjük!

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024