Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

HTV kilencedszer és utoljára
(Rovat: Japán és az űrállomás, A hónap száma - 2020.05.21 06:15.)

A japán HTV teherűrhajó egy H-2B hordozórakétával indult, a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) tart.

A start Tanegashima szigetéről május 20-án, magyar idő szerint 19:31-kor történt. Az automata HTV (H-2 Transfer Vehicle) teherűrhajók sorában ez a kilencedik. Most használták utoljára a legnagyobb teljesítményű japán hordozórakétát, amely korábban nyolcszor – mint ahogy ez alkalommal is – HTV teherűrhajókat juttatott Föld körüli pályára. Először 2009-ben, a HTV-1-gyel indult. A teherűrhajók jelentik Japán legfontosabb hozzájárulását az ISS nemzetközi programjához.


A HTV-9 a szerelőcsarnokban. A Kónotori (Kounotori, azaz fehér gólya) néven is ismert teherűrhajók magassága 10 m, átmérője 4,4 m. (Kép: JAXA)

A jövőben a H-2B és a valamivel kisebb tolóerejű H-2A rakétákat is felváltja a H3 jelzésű új hordozóeszköz, a Japán Űrügynökség (JAXA) és a Mitsubishi Heavy Industries (MHI) vállalat közös fejlesztése. Bemutatkozó startjára akár már az idei év vége előtt sort keríthetnek.

A mostani repülésével ugyancsak búcsúzik a szolgálattól Japán megszokott, jellegzetes henger alakú teherűrhajója, a HTV első generációja. A jövőben a továbbfejlesztett HTV-X veszi át a szerepét, először 2022-ben küldhetik majd az űrállomáshoz.

A HTV-9 teljes rakományának tömege 6,2 tonna. A belső, hermetikus tárolórészben az ISS-re szánt különféle ellátmány, kísérleti eszközök utaznak. A külső rakteret megint – és szintén utoljára – egy Li-ion akkumulátorokból álló csomag foglalja el. Ezzel a 6 egységgel befejeződik az űrállomás energiaellátó rendszerében az akkumulátorok cseréje.

Ha minden a repülési tervnek megfelelően alakul, a HTV-9 május 25-én érkezik meg az ISS közelébe. Ott a robotkarral befogják és a dokkolóhelyhez irányítják. Két nappal később indulhat Floridából két űrhajóssal a fedélzetén a SpaceX Crew Dragon űrhajója az emberekkel végrehajtott első próbarepülésére. Ők egy nappal a start után kötnek ki az ISS-nél. Mindez a forgalom meglehetősen sok elfoglaltságot ad majd az ISS jelenleg csupán 3 főből álló legénységének.

A Crew Dragonnal érkező egyik űrhajós, Bob Behnken csatlakozik majd az ISS jelenlegi parancsnokához (és egyedüli amerikai lakójához), Chris Cassidyhez, ők ketten végzik majd el az akkumulátorcseréhez szükséges űrsétákat, akár már júniusban. Harmadik társuk, Doug Hurley a kanadai robotkar irányítására kapott speciális kiképzést. A leszerelendő régi nikkel-hidrogén akkumulátorok felkerülnek a HTV-re, és a teherűrhajóval együtt, annak távoztával megsemmisülnek a sűrű földi légkörben.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024