Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Japán radaros kémműhold indult
(Rovat: Japán a világűrben, A nemzetbiztonságért - 2011.12.12 12:12.)

Ez volt a H-2A hordozórakéta huszadik startja.

A felhőzeten is „átlátni” képes, védelmi céllal épült, Radar-3 jelzésű radaros távérzékelő mesterséges hold magyar idő szerint december 12-én (hétfőn) 2:21-kor indult Tanegashimáról. A japánok egy a szigetország fölött végrehajtott 1998-as észak-koreai rakétateszt után határozták el felderítő műholdak telepítését Föld körüli pályákra. A sorozatot az angol szakirodalomban IGS-ként (Information Gathering Satellites, információgyűjtő műholdak) is említik.

A rendszer a radaros holdak mellett optikai felderítő űreszközökből áll. A repülési konfiguráció szerint egy radaros és egy optikai kémműhold 492 km magas pályán 37 perc elteltével követi egymást úgy, hogy naponta egyszer áthaladnak Észak-Korea területe fölött. A 2003-ban indult első páros (IGS-1A és -1B) radaros tagja négy év működés után felmondta a szolgálatot. (A magasságából folyamatosan vesztő IGS-1B egyébként 2012-ben vagy 2013-ban irányítatlanul belép majd a sűrű légkörbe.) A második kémműholdpár (IGS-2A és -2B) 2003. novemberi startja szerencsétlenül végződött.

Egy újabb, immár sikeres indítás során 2006 szeptemberében állították pályára az IGS-3A optikai felderítő holdat. Utána megint egy radaros és optikai pár (IGS-4A és -4B) következett, 2007 februárjában. A 4B azóta már meghibásodott. Egy új típusú, nagyobb felszíni felbontású képalkotásra képes optikai hold 2009 novemberében került pályára (IGS-5A). Legutóbb idén szeptemberben Optical-4 néven startolt egy japán kémműhold, az előzőekhez hasonlóan H-2A rakéta hátán.

Ha a mostani Radar-3-at sikerül hamarosan beüzemelni, a japán kémműholdak hálózata újra rendelkezni fog radaros képességekkel is.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024