Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A Hayabusa elengedte az „ugráló szondát”
(Rovat: Japán: a Hayabusa űrszonda, Távoli világok kutatói - 2005.11.13 15:13.)

November 12-én a japán Hayabusa űrszonda sikerrel megközelítette az Itokawa kisbolygót és annak felszínére eresztette a MINERVA nevű miniatűr leszálló egységet.

A japán űrügynökség (JAXA/ISAS) kisbolygókutató szondája, a Hayabusa (ejtsd: hájábuszá) újabb nagy lépést tett céljai megvalósításához. Mint emlékezetes, az Itokawa kisbolygó közvetlen megközelítését az első próbálkozás alkalmával, november 4-én meg kellett szakítani. Ezután a november 9-i teszt során 70 méteres közelségbe sikerült jutnia a kisbolygó felszínéhez. Miután a november 4-i problémát tisztázták (a fedélzeti képfeldolgozó rendszerben volt), az újabb leszállási főpróba és a MINERVA mikrorobot lejuttatása napjául november 12-t jelölték ki.

Ezúttal a manőver rendben folyt. A JAXA honlapján olvasható szűkszavú beszámoló szerint sikerült kapcsolatba lépni a MINERVA szondával. A SpaceflightNow.com beszámolója ugyanakkor idéz egy japán hírügynökséget, amely szerint a kapcsolat később megszakadt a felszínt közelről vizsgálni hivatott berendezéssel.

A további menetrend a következő: nov. 19.: A leszállási helyet megjelölő mesterséges célpont leengedése, első mintavételi manőver, nov. 25.: Másodszori mintavétel. A tervek szerint a szonda december elején hagyja el az Itokawa környezetét és indul vissza a Föld felé, ahová 2007 júniusában érkezik meg. A küldetés végső sikerét ugyanakkor a hajtóanyag vártnál gyorsabb fogyása veszélyeztetheti. A hiányt két helyzetsatbilizáló giroszkóp idő előtti meghibásodása okozza. A hazafelé vezető úton ugyanakkor már újra az ionhajtómű játssza majd a főszerepet.

A mellékelt képen a szonda árnyéka látható a kisbolygó napsütötte felszínén.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024