Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Indiai tervek
(Rovat: India a világűrben, Távoli világok kutatói - 2020.01.04 07:15.)

Az ISRO napkutató szonda, az emberes űrrepülést előkészítő kísérlet és egy új hordozórakéta bemutatkozása mellett legalább tíz, újdonságot már nem jelentő startot tervez 2020-ra.

A Times of Indiának nyilatkozott az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO, Indian Space Research Organization) elnöke az ország 2020-as űrterveiről. Kiemelt helyet foglal el a tervekben az Aditya-L1 napfizikai űrszonda, amelyik India első, a Földtől másfél millió kilométerre lévő L1 Lagrange-pont körüli pályán dolgozó űreszköze lesz. A 400 kg-os szondát PSLV hordozórakétával fogják indítani, az Aydita hat tudományos műszerével pályájának köszönhetően a Nap folyamatos megfigyelését tudják végezni.

Kiemelkedő fontosságú esemény lesz az első indiai többször felhasználható hordozórakéta (RLV, Reusable Launch Vehicle) indítása, amelynek kicsinyített változatát 2016-ban már kipróbálták. Az RLV első fokozatát a Falcon-9-esekhez hasonlóan függőleges helyzetben hozzák vissza, a második rakétafokozatot viszont egy űrrepülőgéphez hasonló, szárnyas eszközzel szállítanák le. Újdonságot jelenthet – várhatóan már 2020 elején – egy kis műholdak pályára állítására alkalmas hordozórakéta, az SSLV (Small Satellite Launch Vehicle, más néven mini-PSLV) bemutatkozása. Az SSLV induló tömege mindössze 110 tonna lesz, ami csupán tizede a PSLV tömegének. Szemben a PSLV 40 napig tartó összeszerelésével, az új, kis rakétát 3–5 nap alatt startra kész állapotba tudják hozni. Teherbírása LEO pályára maximum 500 kg lesz, vagyis ideális eszköz kis műholdak pályára állításához.


India űrtevékenységének 2020-ra várható legfontosabb eseményei. (Kép: Times of India)

Év végén szándékoznak indítani az indiai űrhajós 2021-es repülését (Gaganyaan) előkészítő kísérleti repülést. A GSLV Mk.3 emberes űrrepülésekre módosított változatának első utasa egy humanoid robot lesz. Az eredeti terveket tartva (ami nagy szó!) a második tesztrepülésre 2021 júliusában kerülhet sor, majd ezt követően 2021 decemberében juthat India első három, saját hordozóeszközzel induló űrhajósa a világűrbe. A tervek szerint a három űrhajós küldetése 5–7 napig tart, a küldetés teljes költségvetése becslések szerint 100 milliárd rúpia (kb. 1,25 milliárd euró, azaz 400 milliárd forint), amibe természetesen az űrhajó fejlesztése és a hordozórakéta módosítása is beleértendő.


Az indiai űrhajó visszatérő egysége az Andamán-tengeren a 2014-es kísérleti repülés után. (Kép: ISRO)

Az ISRO elnöke ezenkívül elmondta, hogy több mint 10 „egyszerű” műholdindítást terveznek, köztük a Gisat-1 és a Gisat-12R távközlési műholdakat, a Risat-2BR2 földmegfigyelő műholdat és a felderítő célú Microsatot szándékoznak pályára állítani.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024