Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Indiai földmegfigyelő műhold és egy csomó kicsi
(Rovat: India a világűrben, Kis űreszközök nagy szerepe - 2018.11.30 06:15.)

Az indiai PSLV rakéta a fő hasznos terhe, a HysIS mellett még 30 apró műholdat állított pályára.

A start Sriharikota szigetéről november 29-én, magyar idő szerint 5:27-kor történt. A hordozórakéta a megbízható PSLV (Polar Satellite Launch Vehicle) volt, amelyet az Indiai Űrügynökség (ISRO) most indított 45. alkalommal. Idén már negyedszer használták ezt a hordozórakétát, Indiából pedig összesen hat startot hajtottak végre 2018-ban.

A rakéta orrkúpja alatt 9 ország 31 műholdja kapott helyet. Gyakori a PSLV startok között az olyan, ahol a viszonylag nagyobb méretű, elsődleges hasznos teher mellé még befér több-kevesebb kis űreszköz, jellemzően a CubeSat szabvány szerint épített nanoműhold. Így az üzemeltetők – rendszerint egyetemek, kutatóintézetek vagy kisebb magánvállalatok – meg tudják osztani az indítással kapcsolatos költségeket. A mostani adagban a legtöbb ilyen kis műhold az Egyesült Államokból érkezett.


A PSLV repülésének előkészítése: lassan zárul az orrburkolat a műholdak felett. (Kép: ISRO)

A kicsik között a „nagy” a 380 kg tömegű indiai HysIS (Hyperspectral Imaging Satellite) földmegfigyelő műhold volt, amely az ISRO-nál készült. Számos optikai, közeli infravörös és rövid hullámhosszú infravörös sávban érzékeny kamerájának felvételeit főleg mezőgazdasági, erdészeti, geológiai, környezetvédelmi alkalmazásokra, a part menti területek vizsgálatára használják majd. A műhold bő 17 perccel a felemelkedés után, 640 km magasban önállósodott, de a rakéta utolsó, negyedik fokozatának ekkor még nem ért véget a feladata. Két újabb begyújtást követően alacsonyabb, 504 km magas, 97,5°-os hajlásszögű kvázi-poláris pályát alakított ki, ahol előre meghatározott sorrendben, a start után nem egészen 2 órával megkezdte a zömében CubeSat-ok kibocsátását.

A 30 „apróság” legnagyobb csoportját a Planet cég földmegfigyelő konstellációjának bővítésére szánt 16 Folock-3r Dove műhold tette ki. A San Francisco-i székhelyű vállalat már több mint 100 működő űreszközzel rendelkezik alacsony Föld körüli pályákon. Másik 4 műhold a szintén San Francisco-i Spire Global tulajdona. Az ugyancsak cipősdoboz méretű Lemur-2 műholdak a cég meteorológiai adatokat gyűjtő és hajókövető műholdflottájába kerül. A nanoműholdak közé bekerült egy valamivel nagyobb, a mikroműholdak kategóriájába sorolható darab, a BlackSky cég 56 kg-os földmegfigyelő műholdja, a BlackSky Global-1. Amint a számozásból is kitűnik, ezt egy sorozat első példányának szánják. A fedélzetén megvalósított műszaki megoldások kipróbálására még 2016-ban indítottak két kísérleti műholdat. A többiek közül megemlítjük még a kolumbiai légierő első műholdját, amellyel közepes felbontású földmegfigyelést végeznek majd. A kolumbiai mellett most először indult indiai hordozórakétával ausztrál, malajziai és spanyol műhold. Ezzel 32-re emelkedett azon külföldi országok száma, amelyek űreszközeik pályára állítását az indiaiakra bízták.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024